Fogyókúrába kezdett

2020.06.30. 13:32

Kautzky Armand nem tud ellenállni a csokinak

Sokak külsőjén nyomott hagytak az otthon töltött hónapok a koronavírus-járvány alatt. Egyesek pluszkilókra panaszkodnak, mások viszont az online edzések jóvoltából kockás hassal térnek vissza a dolgos hétköznapokba. A vékony idomok elérése mellett az is fontos, hogy ne tegyük kockára az egészségünket egy nem megfelelő diéta miatt – írja a Hot! magazin cikke alapján a Vasárnap Reggel legutóbbi számában.

Fotós: Bugány János

Fotós: Bugány János

A színészekről köztudott, hogy nemcsak hiúságuk miatt ügyelnek az alakjukra, hanem azért is, mert minden évadban bele kell férniük a jelmezükbe. Ez alól Kautzky Armand sem kivétel. A színész nem tagadja, hogy évek óta küzd a testtömegével.

– Negyvenéves korom óta nagyon oda kell figyelnem arra, hogy mit és mikor eszem. Ötven felett csak egyre rosszabb lett a helyzet, sokkal gyorsabban felszaladnak a nem kívánt kilók, leadni pedig sokkal nehezebb őket, mint fiatalkoromban. A karantént igyekeztem pozitívan megélni, de a kényszerpihenés közben alattam is egyre többet mutatott a mérleg. Sosem tagadtam, hogy nem tudok ellenállni a csokinak, egyszerűen imádom az összes édességet. De mivel optimistán abban reménykedem, hogy ősszel újra színpadra állhatok, elkezdtem fogyókúrázni, hogy feljöjjenek rám a jelmezek – magyarázta a színész.

Arról is mesélt, hogy milyen módszerrel kerüli el a jojóeffektust.

– Több módszert is kipróbáltam, de azt tapasztalom, hogy az étel és az ízek megvonása az éhség mellett lelki sanyargatással is jár, és ami a legrosszabb, hogy a koplalás után néhány napon belül visszajönnek a kilók. Szerencsére megtaláltam azokat a termékeket, amelyektől azonnal elindult a fogyás, és az ételeket sem kell megvonnom magamtól. Három, természetes alapanyagokból készült termék segít a felesleg leadásában. A méregtelenítő kapszula felgyorsítja az anyagcserét, a szénhidrátlebontónak köszönhetően néha még egy lángos is beleférhet. Este hat után már nem eszek semmit; a vacsora elhagyása minden diétában ajánlatos, ezért csak egy csokoládéízű fehérje­turmixszal enyhítem az édesség iránti vágyam – tette hozzá Kautzky Armand.

Az egészségük érdekében diétáznak

A bikini body mindenkinek erős motiváció, amikor fogyókúrába kezd, ám Király Linda és Nyári Dia nem csupán a tökéletes vonalakért kezdett kemény diétába. Mindketten komoly egészségi problémák miatt határoztak az életmódváltás mellett. Így nemcsak a felesleges zsírpárnáktól, de a kellemetlen tünetektől is megszabadultak.

Borítókép: Kautzky Armand játszik Oscar Madison szerepében Neil Simon Furcsa pár című vígjátéka próbáján a szolnoki Szigligeti Színházban 2015. október 19-én

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában