Bulvár-celeb

2021.08.28. 06:02

Megdöbbentő fordulat! A gödi tragédia túlélője teljesen mást állít

A férfi a tragédia miatt magát hibáztatja, barátai egy percre sem merik magára hagyni a Duna gödi szakaszánál kimentett Leventét, akinek párja vízbe fulladt.

Levente másképp emlékszik arra, hogy ki mentette ki a Duna gödi szakaszából, miután egy gumicsónakból párjával együtt beleesett a folyóba. Dietz Gusztáv ketrecharcos, Laky Zsuzsi szépségkirálynő férje korábban egy Facebook-posztban számolt be arról, hogyan húzta ki a partra a fiatalembert, akinek a párján, Szabinán már nem tudott segíteni. A 22 éves lány holtteste csak másnap került elő – írja a Bors.

„Elképesztően idegesített, hogy akit kihúztam a vízből, az öt perc múlva aludt, miközben mi kerestük a barátnőjét, akit állítása szerint nem akart elveszíteni.

Akikkel együtt jöttek, meg sem próbáltak segíteni nekünk! Láttam még a kezét a lánynak, de csak a merev részeg párját tudtam kihúzni a vízből. A társasága mintha mi sem történt volna, szórakozott tovább! Bántani tudtam volna őket a nemtörődömségükért, de abból megint én jöttem volna ki rosszul! Szégyellhetnék magukat nagyon, de sajnos nem fogják” – írta a sportoló.

Levente egykori menyasszonya a bejegyzés elolvasása után kereste fel a Borsot, hogy elmondhassa a saját álláspontját. A hölgy annak ellenére jó viszonyt ápol Leventével, hogy évekkel ezelőtt szakítottak. Ez annyira igaz, hogy a nyaralásra is együtt mentek.

„Mindenképpen szeretnénk megköszönni az életmentést annak, aki Levit kihúzta a folyóból. Levi úgy emlékszik, hogy egy nő tette, de ebben nem lehetünk biztosak. Nem szeretnénk a harcművészt meghazudtolni, de több állítását is sértőnek és igazságtalannak tartjuk”

– mondta a közeli barát.

Ketten mentek csónakázni

„Amikor Levi és Szabina elmentek csónakázni, mi a táborhelyünkön maradtunk. Való igaz, hogy a barátunk ivott, de biztosan nem volt merev részeg, hiszen akkor nem lett volna képes több száz métert evezni a Duna folyásirányával szemben.

Hozzánk két idegen férfi jött oda, hogy baj van, mi pedig azonnal keresni kezdtük Szabinát a parton. Abban bíztunk, hogy megkapaszkodott valamiben, vagy kimászott a szárazföldre. Levi tényleg sokkot kapott, de aztán beült egy csónakba, hogy a kedvesét keresse” – mondta a volt menyasszony, és kifejtette:

Dietz ugyan láthatott Szabina keresése idején mulatozó fiatalokat, de ők nem a társaságukhoz tartoztak.

„Amikor másnap reggel a rendőrök felhívták Levit, hogy megtalálták Szabinát, neki kellett odamennie, hogy azonosítsa a holttestet. Éppen a szigeten pihent egy pszichiáter a családjával, ő próbált Levinek segíteni, és szintén ő javasolta, hogy egy darabig ne hagyjuk egyedül. Most ideiglenesen nálam lakik, és többször is utalt rá, hogy öngyilkos lesz. Nem merem hazaengedni, hiszen ott Szabina ruhái várnák az üres lakásban” – fejezte be Levente barátja.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!