2024.03.01. 21:15
Eladó a magyar színésznő csodás otthona, most mindenkinek megmutatta
A régi villaépület tele van antik bútorokkal.

Forrás: TV2
Megválna szeretett otthonától Tallós Rita és férje, ugyanis elmondásuk szerint már túl nagy nekik a ház, amelyben csak ketten élnek. A kispesti villát 180 millió forintért árulják, és úgy tervezik, hogy egy kisebb ingatlanba költöznek.
A színésznő a Mokkában betekintést engedett az épületbe, amelyhez oly sok emlék fűzi. 14 éve élnek ott párjával, és még a mellrákkal is ezen falak között küzdött meg a művész, mi több, legyőzte.
Úgy véli, gyógyulásához nagyban hozzájárult a környék különleges, nyugodt hangulata, mindamellett, hogy nem hagyta el magát betegen sem, sőt, éppen akkor rendezte át az egyik szobát is.
Az 1905-ben épült patinás villát rengeteg antik bútor, de még egy eredeti színházi páholylámpa is ékesíti. Tallós Rita őszintén reméli, hogy a leendő tulajdonos ugyanúgy értékeli majd a ház minden szegletét, mint ahogyan ők tették.
Bár rengeteg történet, szép és csúnya pillanat egyaránt köti a házaspárt az épülethez, a döntést nem volt nehéz meghozni. Tallós Rita szerint férje nem egy túlzottan ragaszkodó típus, ő maga pedig szívesen vág bele új dolgokba.
Bulvár-celeb
- Mit árul el a személyiségünkről az, ha segítünk a pincérnek?
- Állatkínzónak tartják a világhírű színésznőt a legutóbbi tette miatt (videó)
- Búcsúzik a legendás magyar hajótípus a Balatontól
- Besárgult, penészes a zuhanyfüggöny? Így lesz újra patyolattiszta!
- Vasárnap sztárokkal érkezik a Kincsvadászok VIP (videó)