más volt a gond

2020.04.06. 16:13

Madárinfluenza-gyanús kacsatelepet számoltak fel Békésben

Madárinfluenza gyanúja merült fel egy Békés megyei, pusztaföldvári kacsaállományban, az állományt vasárnap felszámolták, a későbbi vizsgálati eredmények szerint azonban az állatok nem voltak fertőzöttek – közölte hétfőn a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI megkeresésére.

Mint írják, a telepen megemelkedett az elhullott állatok száma, ezért a hatósági szakemberek a helyszíni vizsgálatot követően a telepet haladéktalanul zárlat alá helyezték, mintát küldtek a Nébih laboratóriumába, továbbá a madárinfluenza gyanúja miatt vasárnap felszámolták a – sajtóhírek szerint 27 ezres – állományt.

A laboratóriumi vizsgálat vasárnap késő délután zárult. Az eredmény negatív lett, az elhullás nem madárinfluenza miatt történt – közölte a Nébih.

Hozzátették, így egyéb hatósági intézkedésre (védő- és megfigyelési körzetek felállítására, korlátozások bevezetésére) Békés megyében nincs szükség.

Az állattartó kártalanítást kap.

A Nébih az MTI kérdésére közölte, az aktuális laboratóriumi eredmények alapján a madárinfluenza vírusa mostanra csaknem 70 gazdaságban jelent meg Bács-Kiskun és Csongrád megyében. Eddig hozzávetőlegesen 953 ezer állatot kellett leölni, nagyrészt vízi szárnyasokat és néhány háztáji gazdaságban tartott tyúkot.

A Nébih hangsúlyozza, a hatóság a betegség terjedésének megakadályozása érdekében a továbbiakban is minden gyanús esetnél a lehető legszigorúbban lép fel. Emellett továbbra is fontos, hogy minden baromfitartónak biztosítania kell az állattartó telepén a járványvédelmi zártságot, az országos főállatorvosi utasításban előírt járványvédelmi minimumfeltételeket és be kell tartani a baromfik kötelező zártan tartását.

A madárinfluenza vírusát március végén a Bács-Kiskun megyei Csólyospálos közelében található kacsatartó gazdaságban azonosították, ott mintegy 32 500 pecsenyekacsát öltek le. Néhány nappal később Csongrád megyében, két pecsenyekacsa-tartó gazdaságban jelent meg a vírus. A Csengele közelében lévő telepen csaknem 142 ezer, míg az Üllésnél találhatóban 54 ezer állatot öltek le.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában