Járvány

2020.08.30. 12:12

A korlátozások miatt módosíthatja menetrendjét a Wizz Air

A lehetséges változtatásokra azért van szükség, mert a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása érdekében a magyar kormány bejelentette, hogy szeptember 1-jétől lezárja Magyarország határait.

A magyarországi utasok nyaralóhelyekről történő hazatérése érdekében a WIZZ szeptember 1. és 6. között először kisebb mértékben csökkenti a kapacitásait a budapesti és debreceni járatokon. Ezután szeptember 7. és 30. közt egy nagyobb fokú járatcsökkentés várható, mely során csak a legkeresettebb úti célok maradnak elérhetők az utasok számára – közölte a társaság.

Azoknak az utasoknak, akik utazási irodán keresztül foglaltak jegyet a Wizz Air járataira – ideértve az online utazási platformokat is – azzal a céggel kell kapcsolatba lépniük, amelytől a jegyet vásárolták. A légitársaság megerősítette, hogy azok az utasok, akik az utazási korlátozások miatt nem tudnak repülni, miközben járatuk a menetrend szerint üzemel, törölhetik jegyüket és visszatérítést igényelhetnek (törlési díj fejében) – írja a Világgazdaság.

A Wizz Air korábbi, szombat délutáni tájékoztatása szerint az esetleges menetrend változásokról az érintett utasok a foglalásánál használt e-mail címükre automatikus tájékoztatást kapnak. Azoknak az utasoknak, akik utazási irodán keresztül foglaltak jegyet a Wizz Air járataira – ideértve az online utazási platformokat is – kapcsolatba kell lépniük azzal a céggel, amelytől jegyet vásárolták.

Kiemelték, azok az utasok, akik az utazási korlátozások miatt nem tudnak repülni, miközben járatuk a menetrend szerint üzemel, törölhetik jegyüket és visszatérítést igényelhetnek törlési díj fejében.

A társaság közleményében emlékeztetett arra, hogy a COVID-19 vírus terjedésének megakadályozása érdekében a magyar kormány bejelentette, hogy szeptember 1-jétől lezárja Magyarország határait. A nem magyar állampolgárok nem léphetnek be az országba, míg a külföldről hazatérő magyar állampolgároknak két hétig, vagy két negatív COVID-19 teszt bemutatásáig házi karanténba kell vonulniuk. Ezek a szabályozások egy hónapig lesznek érvényben.

A közlemény szerint amennyiben törölnek egy járatot, akkor a Wizz Air számlatulajdonosok az eredeti viteldíj 120 százalékát visszaigényelhetik Wizz Air pontokban, vagy 100 százalékos visszatérítést igényelhetnek a fizetés eredeti módja szerint, vagy ingyenes átfoglalási lehetőséget is választhatnak.

A lehetséges változtatásokra azért van szükség, mert a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása érdekében a magyar kormány bejelentette, hogy szeptember 1-jétől lezárja Magyarország határait. A nem magyar állampolgárok nem léphetnek be az országba, míg a külföldről hazatérő magyar állampolgároknak két hétig vagy két negatív koronavírus teszt bemutatásáig házi karanténba kell vonulniuk. Ezek a szabályozások egy hónapig lesznek érvényben.

A légitársaság felhívta az utasok figyelmét, hogy tájékozódjanak a rájuk vonatkozó utazási korlátozásokról, arról, hogy beléphetnek-e az adott országba. Emellett arra is rámutattak, hogy az egyes országokba történő belépési szabályok megváltozhatnak a jegy megvásárlása és az utazás dátuma között, amelynek kockázatát az utasoknak kell viselniük.

Borítókép: A Debreceni nemzetközi repülőtéren nemzetközi minőségben korszerűsítették a forgalmi előtér világítását. A Modern Városok Program részeként 23500 négyzetméternyi terület kapott energiatakarékos nagy fényerejű led világítást. 2020. február 13.

Ezek is érdekelhetik