Néprajzi Múzeum

2019.08.14. 12:32

Több százezer felbecsülhetetlen értékű műtárgy költözik új helyre

Nyár végére 90 százalékig elkészülnek a 250 ezer felbecsülhetetlen értékű műtárgy csomagolásával.

A magyar történelem legnagyobb volumenű gyűjtemény-költöztetését valósítják meg a Néprajzi Múzeumban, a költözés előkészítés nyilvántartási szakaszának háromnegyedén már túl vannak, a terv szerint nyár végére pedig már 90 százalékos lesz a készültség.

A több mint 250 ezer különböző méretű, korú és állagú műtárgy megmozgatása több mint száz szakember precíz, összehangolt munkáját igényli annak érdekében, hogy a Liget Budapest Projektnek köszönhetően végre méltó körülmények közé kerüljenek.

Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója szerint az új épületbe költözéssel a változás korszakos lesz. A budapesti intézmény 2020 nyarán hagyja el korábbi, Kossuth téri, az Országházzal szemben lévő épületét, a csomagolás jó ütemben halad. A 250.000 műtárgyat egyedileg készítik fel a költözésre méretük, koruk és állapotuknak megfelelően, legyen az egy kisebb kerámia, vagy egy óriási székelykapu.

Kemecsi Lajos főigazgató az épülő új Néprajzi Múzeummal szembeni irodaházban, a Városliget Zrt. irodájának teraszán 2019. augusztus 14-én
Fotó: Bruzák Noémi / MTI

A bezárt múzeumban is javában zajlik a munka

Felbecsülhetetlenül értékes és pótolhatatlan tárgyak, nitrátos fényképek, 30.000 darabos kerámiagyűjtemény, fonográfhengerek, gyöngyöspárták, afrikai pajzsok, japán legyezők – több, mint 250. 000 műtárgy mozdul meg hamarosan a Néprajzi Múzeum költözése során.

Az intézmény 2020 nyarán hagyja el korábbi, Kossuth téri épületét, a költöztetés jó ütemben halad.

A Néprajzi Múzeum ugyan 2017. decemberében bezárt a látogatók előtt, de a színfalak mögött intenzív munka zajlik, hiszen a külsejében impozáns épület múzeumi célokra teljesen alkalmatlan volt, a műtárgyak raktározására csak korlátozott kapacitású, szűkös helyiségek álltak rendelkezésére, így a költözés évről évre egyre égetőbbé vált. A problémára a Liget Budapest Projekt kínál megnyugtató megoldást, hiszen az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK) idén májusban elkészült épülete, illetve

a városligeti új múzeumi épület végre méltó, 21. századi körülményeket biztosít majd az egyedülálló etnográfiai gyűjtemény számára, a legmodernebb raktározási sztenderdeknek megfelelően.

Az új raktárakban a műtárgyak igényeire szabták a tárolórendszereket, és a modern légkezelési megoldásoknak köszönhetően a helyiségekben végre kezelhető a hőmérséklet, illetve a páratartalom, ezzel hosszútávon jelentősen csökkenthető az állagromlás, és ritkábban lesz szükség a tárgyak restaurálására is.

Az új helyen a kevésbé ismert kincseket is megismerhetjük

„Európa egyik legkorábbi, 1872 óta működő etnográfiai intézményeként, több költözésen túl, 1973 óta működött a múzeum a korábbi Kossuth téri Igazságügyi Palota (Kúria) épületében. A kiemelkedő gyűjteményére méltán büszke Néprajzi Múzeum első alkalommal költözik számára tervezett, minden szakmai és látogatói igényt kielégítő új épületbe, ahol a tervek szerint a kevésbé ismert kincseket is megismerheti a közönség” – mondta Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója.

Magyarok tervezték a díjnyertes új épületet

A gyűjtemény jeles darabjai a Néprajzi Múzeum új, ikonikus épületének mutatkozhatnak majd be, melynek kivitelezése 2017 év vége óta zajlik. A magyar Napur építésziroda által tervezett épület tavaly az International Property Awards nemzetközi ingatlanszakmai versenyen elnyerte az „Európa legjobb középülete” elismerést, illetve a „World’s Best Architecture” különdíjat, mely világszerte az egyik legrangosabb ingatlanszakmai elismerés.

Jelenleg az épület kivitelezésének mélyépítési szakasza zajlik, a cölöpözési munkálatokat követően az alaplemez és a szigetelés kialakítása van folyamatban, majd megkezdődik magasépítés. A Néprajzi Múzeum a jövő év végére már szerkezetkész állapotban lesz.

Kiemelte: „A kiállítóterek alkalmasak lesznek a legkorszerűbb muzeográfiai megoldások alkalmazására, így nagy nemzetközi, színvonalas tárlatokat is fogadni tudunk.

A városligeti épületben jelentősen megnő majd a látogatók által közvetlenül megismerhető műtárgyak száma és aránya: az eddigi 1200 négyzetméteres kiállítási felülethez képest az új épületben összesen 4000 négyzetmétert teszünk bejárhatóvá, emellett az időszaki tárlatok is több ezer négyzetméteren kapnak helyet.

A Néprajzi Múzeum új épülete lehetőséget teremt arra, hogy átfogó kiállításokon mutassuk be az emberiség kulturális sokszínűségét.”

Minden tárgyat egyenként meg kellett vizsgálni

Összesen több, mint száz munkatárs dolgozik azon, hogy a költözés biztonsággal mehessen végbe. Minden műtárgyat kézbe kell venni, megtisztítani, azonosítani, fotózni, akár egy egyedi, óceániai darabról beszélünk, vagy a hatalmas kerámiagyűjtemény több száz bokályáról.

A nagyságrendet elképzelni is nehéz: körülbelül 250.000 tárgy kel majd útra – az afrikai törzsi maszkoktól a japán getán át, a több száz darabból álló ikonosztázon keresztül a papírbetlehemekig.

Emellett az archívumi adattárban őrzött milliónyi dokumentum, kép, fénykép és negatív is költözik ebben az időszakban.

Fotó: Néprajzi Múzeum

QR-kódot is kapnak a költöző tárgyak

„A költözés-előkészítés nyilvántartási szakaszának háromnegyedén már túl vagyunk, a terv szerint nyár végére pedig már 90 %-os lesz a készültség. Az országos múzeumok közül szerintem most a Néprajzi Múzeum gyűjteményeiről áll rendelkezésre a legpontosabb kép” – emelte ki Kemecsi Lajos.

A tárgyakat egyesével megvizsgálják, befotózzák, egyedi QR kód alapú azonosítóval látják el, és amennyiben szükséges, megerősítik a szerkezetüket.

Ezt követően speciális védőcsomagolással látják el őket, majd előkészítik a szállításra. A precízitást és gondosságot igénylő tevékenység egyben óriási felelősség is, hiszen egyes példányok már a megfogástól is összetörhetnek, van olyan műtárgy, melyet 40 éve nem mozgattak meg. A munkafolyamatok segítésére ideiglenes restaurátor állomásokat alakítottak ki a Kossuth téri épület egykori kiállítótereiben.

Sámánizmustól az óceániai gyűjteményig

Míg a Néprajzi Múzeum korábbi, 1991-ben megnyílt állandó kiállítása csak a magyar kulturális anyagot mutatta be, a városligeti épületben a világ civilizációját átfogó gyűjteményt is megtekintheti majd a közönség. Többek között az Afrikában gyűjtött Torday-anyagot, aminek társtárgyai a British Museum legértékesebb kollekciói közé tartoznak, vagy a Bíró Lajos által Pápua-Új-Guineában gyűjtött anyagot, továbbá a Diószegi Vilmos által végzett mongol sámánkutatás kollekcióját.

Az egyik legizgalmasabbnak az állandó kiállítás terveiben is szereplő, nemzetközileg is elismert óceániai gyűjtemény ígérkezik, amelynek darabjait Gróf Festetics Rudolf szerezte be a Csendes-óceáni szigetvilágból. Az épületben gyerekmúzeum is helyet kap, amely a múzeum küldetését, kiállításait, programjait a legkorszerűbb múzeumpedagógiai eszközök felhasználásával a gyerek- és ifjúsági korosztály számára komplex módon közvetíti és értelmezi.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!