elismerés

2020.02.25. 10:22

Két magyar színházi produkciót is díjazhat a román színházi szakma

A Kolozsvári Állami Magyar Színház és a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház előadásait is jelölte díjaira idén a Román Színházi Szövetség.

A Román Színházi Szövetség (UNITER) hétfőn ismertette az UNITER-díjra jelöltek listáját, amelyen két magyar színházi produkció is szerepel: a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház által bemutatott A mi kis városunk, valamint a kolozsvári magyar színház által színre vitt Nóra.

A székelyudvarhelyiek által bemutatott Thornton Wilder-drámát Vladimir Anton állította színpadra, míg Henrik Ibsen klasszikusát Nagy Botond rendezte.

Nagy Botond a legjobb rendezés kategóriában Eugen Jebeleanu és Alexandru Mazgareanu román rendezőkkel van versenyben az elismerésért. Emellett a Nóra díszleteit jegyző Carmencita Brojboiut és Rancz Andrást a legjobb díszlet kategóriában jelölték.

A mi kis városunk című produkciót a legjobb előadás kategóriában javasolták elismerésre a Razvan Mazilu rendezte Addams család és az Ada Milea által színpadra állított Chiritza koncertezik című előadásokkal együtt.

Jakab Tamás színművészt Debüt-díjra javasolták A mi kis városunkban George Gibbs alakításáért. A román színházi szakma legrangosabb elismerésének számító UNITER-díjakat május 11-én egy gála keretében adják át a dél-romániai craiovai Marin Sorescu Nemzeti Színházban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában