Járvány

2020.05.25. 14:25

Szarvas József: történt valami, ami eltiltott a hivatásomtól (videó)

A művész úgy gondolja, hogy a járvány után számos dolognak meg kellene változnia.

Fotós: Czimbal Gyula

Fotós: Czimbal Gyula

Viszákon töltötte a karantént Szarvas József, ahol sokat dolgozott. Aki már volt valaha a viszáki Kaszás Attila Pajtaszínház és Galériában, most az udvarra rá sem ismerne, ugyanis teljesen megújították – mondta Szarvas József, a Nemzeti Színház színésze az Origónak.

Úgy gondolja, hogy a járvány után számos dolognak meg kellene változnia. „Találjunk fogódzókat, amelyek a családunkhoz, a szomszédainkhoz, szülőföldünkhöz és közösségeinkhez köt minket. Ne szálljunk repülőre, ne keressünk máshol örömforrást, mert ha így lesz, akkor ugyanoda lépünk vissza, mintha nem történt volna semmi.

A pajtaszínházban elmaradt egy nagy rendezvény Gyümölcsoltó Boldogasszony napján, de azt mondta, hogy a viszáki pajtaszínház akkor is működik, amikor nem – ugyanis a közösségteremtő ereje páratlan. Várják, hogy mikor fogadhatnak nézőket, és táborokat is szerveznek majd.

A Wass Albert művei alapján készült Tizenhárom almafa volt az utolsó bemutatója a Nemzeti Színházban Szarvas Józsefnek. A darabot Vidnyánszky Attila rendezte.

Szarvas József azt mondta, amikor le kellett állnia a színháznak, úgy érezte, valami történt, ami eltiltotta őt a hivatásának gyakorlásától, a kultúra közvetítésétől. Úgy véli, ha újra próbálni kezdik a darabot, újra kell gondolni az előadást. „Ezt a nagyon érzékeny és fontos témát, ami a történelemben ott ketyeg száz éve, a Tizenhárom almafával újra elmesélhetjük.

Nagyon érvényes, nagyon izgalmas és értékes színházi előadás jött létre, ami nagyon pontosan fogalmaz” – hangsúlyozta Szarvas József.

Borítókép: Szarvas József Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában