Zenélő Budapest

2022.07.01. 06:00

160 ingyenes koncertet tartanak 15 helyszínen

Tizenöt szabadtéri helyszínen 160 ingyenes koncerttel várja az érdeklődőket július 1. és augusztus 14. között a Zenélő Budapest programsorozat, amelyet immár nyolcadik alkalommal rendeznek meg.

– 2015 óta szervezzük meg a Zenélő Budapestet. A cél a kezdetektől a főváros legszebb pontjaira, építészeti remekműveihez invitálni az embereket. Az idei eseményre a báb- és néptáncművészet bevonásával újragondoltuk Bartók Béla A fából faragott királyfi című balettjét, és hat helyszínen mutatjuk be – mondta a programsorozat szerdai sajtótájékoztatóján Götz Nándor, a Zenélő Budapest művészeti vezetője, a Bartók-mű új hangszerelésének, kamarazenei adaptációjának készítője.

A Zenélő Budapest fellépői a Nemzeti Filharmonikusok, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, az Operaház, a Concerto Budapest és a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei közül kerülnek ki. Az egyes helyszíneken a műsor illeszkedik az adott épületek karakteréhez; elhangzanak részeletek a magyar romantika operáiból, lesznek vonósnégyesek, szaxofon- és harangjáték-együttesek, huszárruhás rézfúvósok is.

Kiss Szabolcs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium főosztályvezetője kiemelte: a Zenélő Budapest üzenete, hogy ebben a városban lenni, azt felfedezni jó, emellett a program helyszínei számos csodát kínálnak. 

– Olyan helyszíneken fog szólni a zene, mint például a Szépművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Várkert Bazár, a Magyar Zene Háza vagy a Hegyvidéki Kulturális Szalon. Lesznek nagy- és minikoncertek, szólni fog a muzsika felnőtteknek, gyerekeknek, családoknak. A Zenélő Budapest programjai térben és időben egymást erősítve mutatnak be különleges kulturális produkciókat.

A hegedű-klarinét-zongora változatban hallható A fából faragott királyfit Juhász Zsolt (Duna Művészegyüttes) és Lénárt András bábművész koreográfiájával a Millenáris G épületében három alkalommal, a Várkert Bazárban, a Nádasdy Kastélyban, valamint a Lóvasút Rendezvényközpontban egyszer-egyszer adják elő. A Várkert Bazár Öntőház udvarán július 3-án délelőtt a tánc- és bábjáték egy kibővített előadása látható, amelyen vendégművészként Zsikó Zsuzsanna népdalénekes és Szokolay Dongó Balázs népzenész működik közre.

Götz Nándor elmondta, hogy a Magyar Nemzeti Múzeumban Erkeltől Lisztig a magyar romantika művei csendülnek fel szombat délelőttönként, a Margitszigeti Zenélő Kútnál szombaton és vasárnap délutánonként női kórus ad elő klasszikus műveket Mozarttól Rossiniig, a Szépművészeti Múzeumban vasárnap délelőttönként Muszorgszkij Egy kiállítás képei című művéből szaxofonkvartett játszik.

A Götz Nándor által tervezett interaktív közösségi hangszerek ki is próbálhatók pénteken, szombaton és vasárnaponként a Millenáris Széllkapu Parkban, a Hegyvidéki Kulturális Szalon teraszán és az Orczy-parkban a Zenélő Budapest muzsikusainak közreműködésével.

Sikota Krisztina, a Várkapitányság Nonprofit Zrt. vezérigazgató-helyettese a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Várkert Bazárhoz idén csatlakoznak a Budai Palotanegyed megújult történelmi helyszínei, így például a Csikós udvar. A Várkert Bazár Öntőház udvarán nagykoncertek lesznek (fellép a Malek Andi Soulistic is), a Szárazárok színpadon fiatal könnyűzenei tehetségek lépnek fel, a Heatlie, a Koalabell és a Pardon Me!. 

– Örülünk, hogy azokat a tereket, amelyeket Hauszmann Alajos, a palota századfordulós építésze álmodott meg, most közösen zenével ás programokkal tölthetjük meg – hangsúlyozta.

Menyhárt Éva, a Hegyvidéki Kulturális Szalon vezetője arról szólt, hogy helyszínükön csütörtök esténként műfajok kavalkádja hallható, lesz mások mellett tangó és szving is. A Szalonban és az előtte lévő téren népszerű családi programnak ígérkezik a hangszersimogató is.

Szentirmai-Zöld Máté, a Millenáris Park projektigazgatója elmondta, hogy a felújított Fogadó épületben lesz látható A fából faragott királyfi július 2-án, 9-én és 21-én, a Széllkapu parkban pedig minden vasárnap közösségi hangszerek kiállítása és interaktív térzene lesz gyerekeknek.

Borítókép: Menyhárt Éva, a Hegyvidéki Kulturális Szalon vezetõje, Szentirmai-Zöld Máté, a Millenáris Park projektigazgatója, Sikota Krisztina, a Várkapitányság Nonprofit Zrt. turisztikai és kulturális vezérigazgató-helyettese, Kiss Szabolcs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium főosztályvezetője és Götz Nándor, a Zenélő Budapest művészeti vezetője (balról jobbra) a Hegyvidéki Kulturális Szalonban 2022. június 29-én / MTI / Bruzák Noémi

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!