Asztalitenisz

2021.03.14. 11:44

Szudi Ádám győzelemmel kezdett az olimpiai világselejtezőn

Hat játszmában győzött és jutott ezzel a következő fordulóba a magyar sportoló.

Fotós: Kovács Tamás

Fotós: Kovács Tamás

Hat játszmában győzött és jutott ezzel a következő fordulóba Szudi Ádám a dohai olimpiai világselejtezőn, így délután ismét asztalhoz állhat, s akkor már az első fordulóban erőnyerő Majoros Bence is bemutatkozik – írja a Nemzeti Sport.

Férfi játékosaink számára az elmúlt két dohai hét, a WTT-sorozat 3. és 4. kategóriás versenye tulajdonképpen csak felvezetés volt, a lényeg ma kezdődött: a helyszín nem változott, csak a tét, ugyanis a katari főváros ad otthont az olimpiai világselejtezőnek is. A helyzet meglehetősen furcsa, hiszen alaphelyzetben világselejtezőt megelőzi a kontinentális kvalifikáció, de mivel az utóbbit a járvány miatt januárról áprilisra halasztották, így a Tokióba igyekvők most fordítva ülnek fel a lóra, ami a mieink számára egyben azt is jelenti, hogy reálisan nézve nem ebben a négy napban szereznek kvótát, igaz egy-egy bravúrral itt is közelebb kerülhetnek Tokióhoz.

– Az esélyek most nem mellettünk szólnak.

A világselejtezőn több mint hetvenen indulnak, ám közülük csak négyen szerezhetik meg a kvalifikációt, szóval itt a felkészültség, a tudás mellett a szerencsének is nagy szerepe lehet – fogalmazott még a rajt előtt férfiválogatottunk szövetségi kapitánya, Muskó Péter.

Mivel férfi egyesben jelenleg még nincs olimpiai résztvevőnk, ezért a maximális két játékost indíthattunk Dohában, a kapitány pedig a papírformának megfelelően Majoros Bencének és Szudi Ádámnak adta meg a lehetőséget. A kiírás szerint a mezőnyt három egyenes kieséses táblára sorsolták be, az első szakasz végén ezen táblák győztesei ünnepelhetnek, majd a kiesők egy újabb, ugyancsak egyeneses kieséses táblán próbálhatják megszerezni az utolsó dohai kvótát.

A szombati sorsolás után Szudi Ádám úgy reagált, hogy

„elég nehéz ágra kerültem, igaz, egy ilyen versenyen egyébként sincs könnyű sorsolás, de felkészült vagyok és a célom, hogy kihozzam magamból a maximumot, s majd meglátjuk, az mire lesz elég”.

Nos, az első lépésen már túl is van Szudi, aki a 3. tábla első fordulójában a lengyel Samuel Kulczycki ellen állt asztalhoz. A papírforma itt még a világranglistán a 115. helyen álló magyar játékos mellett szóltak, s a kettejük közötti különbség nem csak a ranglistán elfoglalt pozíció (a lengyel most a 360.), hanem az asztalnál mutatott játék alapján is kijött, a magyar bajnoki címvédő hat játszmában győzött. Szudira vasárnap délután a 3. tábla nyolcaddöntőjében már jóval nehezebb összecsapás vár, hiszen a világranglista–71. belga Cedric Nuytinck ellen áll asztalhoz, s délután már bemutatkozik az első fordulóban erőnyerő Majoros Bence is, rá a 2. tábla nyolcaddöntőjében a Fülöp-szigeteki John Russel Michel vár.

OLIMPIAI VILÁGSELEJTEZŐ, DOHA

Férfiak. Egyes. 3. tábla. A 16 közé jutásért. Szudi Ádám–Kulczycki (lengyel) 4:2 (11, 9, –8, –8, 13, 6)

Borítókép: Szudi Ádám / Archív fotó

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában