Celeb

2023.09.15. 10:58

Magánélete okozza Opitz Barbi karrierjének vesztét?

Az énekesnő felívelő karrierjének úgy tűnik, a magánéletében történő balhék vetnek gátat, az újonnan megjelent dalára kevesen kíváncsiak. Barbi addig biztosan nem tud alkotni, amíg a gondolatai a családi botrányok körül járnak - írta a Bors.

Szon.hu

Opitz Barbi 2016-ban olyan lehetőséget kapott az élettől, ami keveseknek adatik meg: megnyerte az X-Faktor hatodik szériáját. Az énekesnő üstökös módjára hasított végig a hazai popzene egén, az ország legnagyobb nevű zenészei keresték vele az együttműködés lehetőségét, van három aranylemeze és három platinalemeze is, ebből van kétszeres (Nincs több romantika) és háromszoros (Túlélem) platinája is. A slágerei 5, 19 vagy akár 35 milliós letöltést hoztak eddig a YouTube csatornáján.

Opitz Barbiék családi botrányaitól hangos a sajtó

Az énekesnő – tehetségének köszönhetően – ünnepelt sztárként élhetné az életét, azonban nagyon úgy tűnik, hogy rossz fiúba szeretett bele, ez a kapcsolat pedig megpecsételte a sorsát és a karrierjét. Alfréddal valahogy sehogy sem jön ki Barbi családja. Azt, hogy az ellentéteknek mi az oka, jelenleg még homály fedi, azonban úgy látszik, az énekesnő szülei mindent megtesznek, hogy megszabaduljanak tőle. Minderről az újságok hasábjain és az interneten is igen nagy részletességgel lehetett olvasni, nem véletlenül. Legutóbb például Barbi édesanyja késsel a táskájában látogatta meg a lányát és annak szerelmét, majd a rendőrségi jegyzőkönyvek tanúsága szerint a tíz körmével esett a fiúnak. Az asszony ellen jelenleg a BRFK VII. kerületi Rendőrkapitánysága büntetőeljárást folytat, zaklatás és súlyos testi sértés bűntett kísérlet megalapozott gyanúja miatt. 

Hogyan tovább?  

Barbi rajongói az első botrányoknál még kitartóan várták, hogy a kedvencük újabb és újabb slágerekkel rukkoljon elő, de egy idő után kezdett egyértelművé válni, hogy a fiatal énekesnő olyan lelki nyomás alatt él, hogy képtelen alkotni – minden idegszálával a családjában történtekre koncentrál. Ez sajnos az eredményein is meglátszik. Legutóbbi, mindössze két héttel ezelőtt megjelent, igencsak beszédes "Életveszély" címet viselő dala a YouTube-on 28 ezer megtekintést hozott, ami bizony rendkívül szerény teljesítmény. Csak összehasonlításképp: Curtis "Lehetne újra február" című dala négy évvel ezelőtt két hét alatt 1 millió 200 ezer letöltést hozott össze – jegyzi meg a Ripost cikke.

Persze Opitz Barbi mellett még mindig ott vannak a barátai és a szülei is, akik nem engedik el a kezét, támogatják, segítik, hogy újra visszataláljon arra az útra, ahonnan 2016-ban, mindössze 17 évesen az X-Faktorból elindult a siker felé.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában