A csodaforrás varázsa

Három éve már annak, hogy egy lelkes kirándulócsoport „szomszédolni” indult, és a határhoz közeli helyen nagyszerűen érezte magát. Lapunk rendszeres levelezője, Dombóvári István az utóbbi napokban ismét részese lehetett egy olyan élménynek, ami írásra késztette:

Bűnbocsánatra várnak

„Köröstárkányban vendégszerető családoknál laktunk három napig. Már az odaúton is volt látnivaló: Almamező fatemploma és a mellette lévő tavacska tavirózsái üdítő látványt nyújtottak a rekkenő hőségben.

Dusafalván kinyitották nekünk azt a templomot, amelyikre ráillik a Tákoson található templom jelzője, mert az is „sárból van”. Megkerestük a Vida-tavat a Lankás nevű falu határában, onnan már Köröstárkányba vezetett az utunk.

A református templom közelében a lelkésszel és a szállásadókkal együtt helyeztük el azt a koszorút az emlékhelyen, melyen Nyíregyháza neve is ott van. Ez volt az utunk küldetési része.

Az emlékhely történetét ismertük, és mivel ez az év centenáriuma is a történetnek, illő volt velük emlékezni az 1919-es év tavaszának szörnyűségéről. A többi már politika, de az atrocitást a falu nem felejtette el. Az ártatlan áldozatok leszármazottai a mai napig bűnbocsánatra várnak, remélve, hogy erre is sor kerül előbb-utóbb.

Visszaadta a látását

Másnap a reggeli után az úti célok közül a legérdekesebbnek tűnő felé indult a buszunk. A Bihari-hágóról leereszkedtünk az Aranyos folyó völgyébe, és felkapaszkodtunk egy egysávos úton az aranyosfői jégbarlanghoz. A táj lenyűgözött.

A jégbarlanghoz a fémlépcsők tették biztonságossá az ereszkedést. Csodálatos látvány tárult elénk. A kerpenyédi csodaforrás környezete, a kolostor és a templom búcsújáró hely.

A forrás vize a monda szerint egy vak fiú látását adta vissza, és azóta az ortodox egyház ezt csodaként ismeri el. Köröstárkányban a helyi kultúrházban gyönyörködtünk az egyik szállásadó citeramuzsikálásában.

A harmadik napon busszal mentünk a Pádis-fennsíkra, megállva a Fekete- vagy inkább Köves-Körös zuhatagjainál, és a mócok temploma közelében tartottunk pihenőt. Egy tavacskán láttuk az úszó szigetet, érdekes és szép volt ez is.

Magyarremete Árpád-kori műemlék templomában megcsodáltuk a számtalan freskót. Tettünk nemzeti színű szalagot Szent László király mellszobrához.

Kicsit fáradtan, de élményekben gazdagodva értünk haza. Jó volt magyarnak lenni pár napig ott, ahol szórványmagyarok élnek, és vendégszeretőek, kedvesek, visszavárnak bennünket és másokat is” – zárta sorait Dombóvári István.

KM