nagykor

2019.11.03. 10:00

Tizennyolc vagyok, ez minden

Szerzőnk a megyei könyvtár Kamasz teraszának fiatal írója.

Ma felnőtt lettem. Legálisan mehetek be végre a dohányboltba rágót venni, hivatalosan is fogyaszthatok alkoholt akkor, amikor én akarom, és ott, ahol csak megkívánom. Lehetek végre fiatal nő, nem pedig csak simán nagylány. Végre tizennyolc vagyok, ez minden.

Ma felelősségtudatos lettem. Amint az óra ütötte a kilencet, percre pontosan ­lettem nagykorú, éreztem, hogy tényleg minden megváltozik, megjelent az első ősz hajszálam, kibújtak a bölcsességfogaim, megálltam a növésben. Mától nem olvashatok cool selectiont, se fantasyt, az a gyerekeknek való. Végre tizennyolc vagyok, ez minden.

Ma egészséges lettem. Mellőzöm a sófogyasztást, nem járok már két kerek napja a mekibe, mától már csak öregszem, az egészség lesz a legfontosabb. Írathatok fogamzásgátlót, mehetek a méhnyakrákszűrésre is, az 18 éves kortól úgyis kötelező. Holnap elmegyek a patikába, kiváltok egy rakat vitamint meg három doboz porcerősítőt. Végre tizennyolc vagyok, ez minden.

Ma megkeresem a nagy Őt. Mivel felnőtt vagyok végre, regisztrálhatok valami nyálas társkeresőre, keresgélek majd, kedvemre válogatok a jelöltek közül. Ha véletlen randira kerül a sor, a csokit megtartom, a virágot kilököm a kukába, a tizennyolc éves, „érett” férfit meg elküldöm a francba. Végre 18 vagyok, ez minden.

Ma rendet tartok magam körül. Nem veszem fel kétszer ugyanazt az inget egy héten, kiválogatom az ovis rajzokat, selejtezek a plüssök közül, mert a szobának is tükröznie kell, hogy más élet következik. Minden papírt dossziékba rendszerezek és szem elé teszem a laptopomat, hogy mindenki lássa, fontos ember lakik itt. Talán a szobám fala is új színt kap, fehéret, az úgyis olyan felnőttes. Végre 18 vagyok, ez minden.

Ma lófrálok a városban. Akkor megyek haza, amikor én szeretnék, nem parancsol nekem senki az égvilágon, csak én vagyok és a döntéseim. Nem kérezkedek el az óráról, csak fogom magam, és hátra se nézek, úgy sétálok ki az ajtón. Elmegyek a plázába, megbámulom a kirakatot, de nem veszek semmit, mert még nincs is pénzem… Végre tizennyolc vagyok, ez minden.

Ma nem vagyok gyerek. Mindenki egy csapásra tekint fölfele rám, meglepődnek, ha elárulom a korom, és elvárják, hogy tényleg felnőtt legyek mindenhol. Hirtelen tudni kell csekket befizetni, felvenni a telefont, ha idegen hív, tudni kell, hányas sorszámot kell megnyomni, ha folyószámlát akarok nyitni a bankban. Két napja még bátran hordhattam a szakadt farmert, de ha egyszer azt csak a tinik szoktak, nekem nem lehet. Marad a blézer és marad a blúz. Végre tizennyolc vagyok, ez minden.

Ma nem érdekel a szabály. Nem törődök az életkorral, nem érdekel az se, hogy kilencet üt az óra, a tortámon kismaci díszeleg, a plüssök az ágyamon maradnak, a szakadt farmer előkerül, ha jobb lesz az idő. Maradok rendetlen, nem veszem fel a telefont, ha idegen hív, a polcom pedig tele lesz fantasykkel és cool selection könyvekkel. Tegnap tizenhét voltam, holnap tizenkilenc leszek, le­érettségizek, és egy kicsit még maradok, aki eddig is voltam. Végre tizennyolc vagyok, de mégsem. Ez minden.

Magyar Boglárka

Címkék#szülinap

Ezek is érdekelhetik