Ezer esztendő történelem a Szent Márton-hegyen

Mi máshoz illene olyan stílusosan a kékes­zöld patina és az aranyszínű csillogás, mint egy történelmi korú épülethez, amely egyaránt látott fényt, dicsőséget, szomorú esztendőket és balszerencsés korokat? A Pannonhalmi Főapátság kapuja előtt állítja meg a látogatót a makett. Látásukban akadályozott emberek kezükkel járhatják be az épületkomplexum falait, a domb oldalát, amelynek tetején emelkedik.

A látók tekintete a messzi horizontig szaladhat a bazilika kupolájának ragyogó félgömbjétől. Halom Pannónia szelíden hullámzó síkságán: Pannonhalma. A Budapestet Béccsel összekötő autópályán haladónak rövid ideig magához vonzza a pillantását, aztán továbbhajt. Legközelebb úgy osztom be az időmet, hogy befordulok a hozzá vezető útra, határoztam már el néhányszor. Aztán elérkezett ez a nap is.

Lenyűgöző alkotások

Ottjártamkor még javában folytak az épület belsejében a nagyszabású rekonstrukciós munkák, alaposabban szemügyre vettem tehát a kinti látnivalókat. A torony, tetején az előbb kicsiben látott kupolával, uralja a dombtetőt és alatta a bazilika tömbjét. Mellette, a parkban ismét egy szobor, Szent Asztrik. Kezében párna, rajta a korona. Hódolat a Szent Koronának 1896, áll a felirat a talapzaton. Szilveszter pápa küldte immáron több mint ezer éve első királyunknak, Szent Istvánnak.

A templom kerengőjébe lépve, egy alkalmi csoporthoz csatlakozva, egy itt tanuló diák vezet körbe az éppen látogatható részeken. Bizonyára sokadszor ismétli el az apátság történetét, lelkesedése mégis arról tanúskodik, hogy szeretné, ha mi is teljes élménnyel mennénk haza. Nemcsak a hely ezer éven átívelő gazdag története, hanem az egyes korokhoz kötődő lenyűgöző művészeti alkotások bemutatása is lehetőséget nyújt számára, hogy megmutassa, mennyire felkészült és alapos tudású ember.

Lépteink hangját és vezetőnk szavait finoman vissz­hangozzák a kőfalak. Hatalmas festett színes üveg­ablakokon árad be a fény, és továbbra is velünk marad a történelemóra. Vajk megkeresztelése az egyik műalkotáson, a másikon pedig az a pillanat, amikor már István királyként Szűz Mária oltalmába ajánlja országát, feléje nyújtja koronáját.

Történelmi személyiségek

Egy hatalmas földgömb mellől indulok el, ez maga is olyan műtárgy, amely talán századok óta áll itt. Megilletődött, tudóskinézetű emberek tekintete jár a kupola freskóitól a faragott peremű könyvespolcokon át az égszínkék márványoszlopok arany frí­zeiig. A kékekről a kapu előtti makett patinája, az arany oszlopfőkről a kupola megvillanó bronza jut eszembe.

Csintalan kamaszfiúk magyaráznak szüleiknek, és viszont. Nyoma sincs arcukon az ilyen helyeken nem ritka „múzeum­untság” jelenségének. Egymás után telnek el suttogásos negyedórák, alig lehet szabadulni a hely marasztalásából. Az oszlopcsarnok sarkaiból újabb történelmi személyiségek szobrai és további évszázadok tekintenek ránk. És íme, A tihanyi apátság alapítólevele, pergamenre vetőjével, Szent Mórral a falakon kívül már találkoztunk.

Csak töredékét láthattam az apátság kincseinek, hiszen a bazilika felújítás alatt állt, amikor ott jártam. Az idegenvezető a végén az apátságnak egy olyan helyére vitte a vendégeket, amelyhez egy közelmúltbeli esemény kötődik. Közelmúltbeli, mégis történelminek mondható. Az utolsó Habsburg-trónörökös szívét tartalmazó urnát itt helyezték végső nyugalomra.

KM