Tábor

2020.08.28. 10:10

Példabeszédek, bibliai történetek a táborban

Az idén ötödik éve, hogy gyermekek táboroznak a tavaly átadott közösségi házban a baktalórántházi Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) és a Gyerekesély közös szervezésében.

Erkölcsi, lelki fejlődés

A korábbi években ötven-hatvan gyermek is részt vehetett a tábor életében és munkájában, az idén azonban a vírushelyzet miatt jóval kevesebb, mindössze huszonöt gyermek tölthette el kellemesen nyarának néhány napját szép, kulturált környezetben, és ráadásul nagyon is hasznosan.

Az ötnapos klubfoglalkozásszerű táborba a bibliahét témái a következők voltak: „Jézus az én megváltóm és barátom”. A hét folyamán a bibliai történeteken, példabeszédeken, idézeteken kívül a programban természetesen sok-sok játék, sokféle kézműveskedés és még sok egyéb érdekes foglalkoztató is helyet kapott, amiket nagyon is élveztek a gyermekek.

A boldogság és a hálajáték hasznosságát egy filmen keresztül ismerhették meg a fiatalok.

Nekünk, felnőtteknek különösen hálatelt a szívünk, hogy ezt megtehettük, hogy ennyivel is hozzájárulhattunk a mai gyermekek személyiségének fejlődéséhez, a majdani jövő generációjának hitbeli, erkölcsi és lelki fejlődéséhez.

- Némethné Csubák Éva KÉSZ-elnök -

Ezek is érdekelhetik