Nyíregyháza

2020.11.01. 15:30

Emlékek és imák a síroknál

Forduljunk befelé, és ott belül megszólal Krisztus.

MP

Forrás: MW

Fotó: Molnar Peter

Közeledik a halottak napja. Gyakran hetekkel, napokkal előtte feszíti a gyászolót egykori szerettének fájó hiánya. Minél frissebb a veszteség, annál keservesebb érzések, gondolatok kavarognak benne. Talán ebben a rendkívüli évben még inkább fontos, hogy odafigyeljünk a gyászolókra, hiszen naponta szembesülünk azzal, hogy egy ismeretlen, új vírus féktelenül szedi áldozatait szerte a világon.

Aki hittel viseli, az elfogadja

– Ezek a napok nemcsak az emlékezésről szólnak, hanem a hitünkben való elmélyülésről is. Az elhunytak hozzátartozóinak elsősorban a hitükben kell megerősödniük. Aki keresztényként él, és hisz, tudja, hogy Krisztus föltámadása az örök életet jelenti számunkra. A hit az örök életben az, ami vigasztalást, bátorítást, reménységet nyújt minden megpróbáltatásban, betegségben és még a halállal szemben is – hangsúlyozta Szabó Antal görögkatolikus pap.

– Kórházlelkész vagyok – folytatta –, és látom, hogy aki hittel él, csendben, nyugalommal búcsúzik a földi élettől. A nyíregyházi kórház Covid-részlegén is meglátogatom a betegeket, azokat, akik kérik a görögkatolikus egyházunk szentségeit: a szentgyónást, a szentáldozást, vagy a betegek kenetében szeretnének részesülni. Egészen másként viselik azok a betegek a megpróbáltatásaikat, akik hisznek abban, hogy nem egyedül kell viselniük a rájuk váró nehézségeket. Teljesen másként áll az élet kihívásaihoz az az ember, aki hittel él. A kórházban azt tapasztalom, hogy a hitükben erősek másképp beszélnek betegségükről, másképp gyógyulnak. Mostanság nagyon nehéz napokat élnek meg sokan, a kórházakban főként, ahová nem mehetnek be a családtagjaikhoz a hozzátartozók, emiatt a bent fekvők magányosnak érzik magukat. Azt kérem tőlük, hogy bizalommal hordozzák és ajánlják fel megpróbáltatásaikat az Istennek – mondta el az atya.

Az utolsó szavak...

– A halálon átívelő szeretet ünnepe ez, ami képes megerősíteni és reményt adni nekünk. Az örök életről szól, ahová mindannyian tartunk. Elengedhetetlenül fontos ilyenkor visszaemlékezni a szeretteinkre, kivinni a gyerekeinket a temetőbe, elmondani velük egy imát a nagyszülők, a rokonok, a barátok sírjánál, majd közösen részt venni a templomi szertartásokon. S az lenne a jó, ha ezt az év bármelyik napján megtennék a családok, nemcsak november első napján. A családok feladata és felelőssége, hogy a hagyományokat továbbadják, mert ha mi nem nyújtunk ebben példát gyermekeinknek és unokáinknak, az utánunk jövő nemzedékek számára sem lesz fontos, hogy megemlékezzenek rólunk! A csendes, fényes temetőlátogatás után lélekmelengető az elhunytakról beszélgetni, közös emlékeket felidézni, mindez segíti a veszteség feldolgozását is – hangzott a jó tanács.

A félelemről, ami most a járvány miatt átszövi mindennapjainkat, Szabó Antal atya azt mondta: a meggyőződésünkön keresztül éljünk, és messze kerüljük el a pánikot.

– Minden aggódásunkat, fájdalmunkat bízzuk az Úristenre, mert a magunk erejéből nem tudjuk egyetlen perccel sem megtoldani az életünket, rá kell bízni magunkat Isten akaratára. A haláltudat az emberi lét része. Mindenki megteszi saját életében, ami tőle telik... A kórházakban az orvosok és az ápolók is megtesznek mindent a betegekért. A félelem és az aggódás ne kösse gúzsba a mindennapjainkat ebben a szokatlanul nehéz időszakban sem! A betegágy mellett a betegek kenete szentségének feladásakor azért imádkozunk, hogy gyógyuljon meg a beteg. Akkor is beszélünk hozzájuk, imádkozunk velük és értük, ha már nem tudnak kommunikálni, vagy nem reagálnak az imádságra sem. Beszélünk hozzájuk, hiszen lehet, hogy a mi szavaink, imádságunk az, amelyeket utoljára hallanak a földi életben: legyenek akkor azok a hitnek, az örök élet reményének és az imádságnak a szavai – zárta gondolatait Szabó Antal atya.

KO


Ötször emlékeznek meg

A mindenszentek napját a római katolikus egyház november 1-jén tartja, a halottak napját november 2-án.

A görögkatolikus egyház halottairól a nagyböjt előtti húshagyószombaton, nagyböjt három szombatján, és a pünkösd előtti szombaton emlékezik meg, összesen öt alkalommal. A pünkösdvasárnapot követő vasárnapon tartják mindenszentek ünnepét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában