Horgászat

2021.01.17. 15:30

Élmény volt a fárasztásuk

A pontyok brutális erővel forgatták a csónakot, a kisebbek is nagy erővel törtek a mélybe.

MML

Fehér a táj a frissen leesett hótól, csalhatatlan bizonyítéka annak, hogy immár valóban tél van. Jó ilyenkor felidézni az elmúlt év nyári és őszi nagy horgászatait.

Szabó Gergő és az egyik ponty
Fotó: Szabó Gergő archívuma

Változatos a tó medre

A Fehérgyarmaton élő Szabó Gergőt kértük meg arra, elevenítsen fel lapunk számára is egy kedves nyári élményt az elmúlt esztendőből.

– Az egyik alkalommal a lakóhelyemhez közeli bányatavat látogattam meg. Ezt a horgászvizet a sporttársak Szatmár-tóként vagy régebbi nevén Téglagyári 3-as tóként ismerik. Két barátommal vágtam bele ebbe a nem túl hosszú túrába, amit hatvan­órásra terveztünk. Mivel még nem horgásztunk ott, ezért a meder alapos feltérképezésével kezdtük a horgászatunkat.

– Mint kiderült, igazán változatos a tó medre, így aztán közel 3 és fél órát töltöttünk el a vízen, mire megtaláltuk azt a hat helyet, amit jónak véltünk, és ezeket kivétel nélkül behúzva horgásztuk meg – elevenítette fel a horgászat eseményeit Szabó Gergő.

Tigrismogyoró és bojli

– A tó halállományáról annyit tudtunk elöljáróban, hogy bizony szép számmal rendelkezik a 10 kg feletti pontyokból, de a 15–20 kg-ot meghaladó bajuszosok sem ritkák. A stratégiánkat annak függvényében állítottuk fel, hogy ezeket a 10 kg körüli pontyokat célozzuk meg és kerüljük el a kisebb pontyokat, illetve szerettünk volna kameravégre csípni egy-egy 15–20 kg körüli pontyot is.

– Én XL tigrismogyorót és bojlit vittem magammal. A tigrismogyorót saját recept alapján készítettem el, s egy csípős ízvilágot képviselt. Kétféle bojlit vittem magammal, amiből az egyik szintén csípős-fűszeres, a másik pedig kagylós ízvilágú volt. A tizenkét kapásomból mind a tizenkét halam meglett, amelyek átlaga 9,5 kg-ra jött ki kereken. Volt köztük egy 15+-os és két 14+-os hal is. Sajnos egy igazán nagy, 20 kg-ot meghaladó pontyot nem sikerült megakasztani, viszont mind a hárman tudtunk fogni egy-egy 15 kg-nál nehezebb halat. A halak brutális erővel forgattak minket a csónakkal együtt, fárasztásaik nagyon nagy élményt nyújtottak. A kisebbek is a súlyukat meghazudtolóan küzdöttek és törtek a mélybe. Remélem, ebben az évben már sikerül egy igazi matuzsálemi pontyot a bölcsőre varázsolnom és lencsevégre kapnom.

MML

Ezek is érdekelhetik