Demecser

2021.05.09. 11:30

Egy román vendég mindegyikből fogott

MML

Egy kapitális harcsával hívta fel magára a figyelmet a napokban a demecseri Rober-tó. A horgászvíz gazdája immár hat éve Rátkai Ferenc.

Saját neveléssel telepít

– Mikor 2015-ben a tó gazdája lettem, úgy döntöttem, hogy a bojlis horgászatot szeretők számára alakítom ki, így nagyobb méretű pontyokat telepítettem bele – mesélte érdeklődésünkre a tógazda. – Régebben még vettem halakat, azonban az utóbbi időszakban már csak saját neveléssel töltöm fel a tavat. Van ugyanis egy nevelőtavunk is, amiben pergetni is lehet, mert sok benne a ragadozó hal. A bojlistóban már több nagy méretű harcsát is fogtak a horgászok, a legutoljára megfogott a legnagyobb. Nem mértük le, de 80 és 100 kilogramm között lehetett a súlya. A tó egyébként már több, mint húszéves, ismereteim szerint 2000-ben telepítettek bele 40 kilogrammos harcsát.

– A nevelde tó tehát egyben ragadozótó is, azokat várja, akik szeretnek pergetni. A süllők és harcsák mellett 1100 fekete sügér is található benne. Egyszer volt itt egy román vendég, aki mindegyik fajta ragadozóból tudott fogni. Nem éheznek a ragadozók, hiszen ebben a kisebb tóban van bőven kárász és keszeg. A harmadik tavunk az úgynevezett napijegyes tó, a megfogott halakat 4 kilogrammig el lehet vinni – tette hozzá Rátkai Ferenc.

Borítókép: Gyenes István a napokban fogta ezt a pontyot | Fotó: Rober-tó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában