Megérkezett hozzánk is a tavasz királynője

Nincs az a vadász, akinek a szívét-lelkét ne örvendeztetné meg a hosszú csőrű, barna tollruhába öltözött madárka, amely a tavasz megjelenésével hallatja „szpíí-szpíí” szerelemtől áthatott finom hangját, amelyet a fiatalos tölgyerdő vagy az égeres léniáján álló vadász éppen csak meghall. 
Érkezésének vannak előjelei. A vizesebb mélyedések körül már a bíbicek libbennek, a búbos banka gyönyörű tollruhájával, tolltaréjával és jellegzetes repülésével adja hírül, hogy vándorló „barátja” is itt van a közelben. 
 

A nászrepülés időszaka 

Ők nem csak úgy repkednek a világban, egy királynő az esti szürkületben, a génjeiben, zsigereiben működő „óra” meghatározott időpontjában kezd el repülni. Megmutatja magát a szalonkafiúknak, amik aztán igyekeznek a királynő kegyeibe férkőzni. Szalonkáéknál ez a nászrepülés időszaka. 
 

Tudományos céllal 

A mi vizes élőhelyeinken csak a párkeresés időszakát élik át, mert költeni északabbra lévő területen költenek. A magyar vadászok ebben a gyönyörű bódult állapotukban igyekeznek évszázadokon át elejteni őket. Ma már csak tudományos célokat szolgál az elejtésük, hazánkban éves szinten kétezer madár kerül terítékre. 

Akkor miért is megyünk hajnalban és este az erdő szélére napról napra? Hogy a természet titokzatos hangját meghalljuk, legyen az az ébredés vagy a lenyugvás ideje. Igaz, nem láttunk párban repülő szalonkát, nem láttuk a szitáló repülését, csak azt, hogy nyílsebességgel elrepült fölöttünk. Már ez is gyönyörűség. Eggyé váltunk a természettel – írta lapunknak az egyik sportvadász olvasónk.