2023.10.01. 09:01
Csúszott-mászott a jó lövésért
Meglepődtek, amikor a kis székükön ülve a hátuk mögül bőgni kezdett egy bika.
A Fényeslitkén élő sportvadász és horgász, Vári István hol a vízparton várja a halak kapását, hol meg cserkeli az erdőt egy királyi vad reményében. Nos, a napokban meg is találta, és terítékre is hozott egy gímbikát. A sikeres vadászat bebizonyította a számára, hogy a lőfegyverét érdemes volt szakemberrel megnézettetnie, mert bizony a korábbi napokban nem sikerült semmilyen zsákmányt terítékre hoznia, s úgy gondolta, ebben a fegyvere a ludas.
Csupán két alkalommal
Megkértük Vári Istvánt, hogy ezt a legfrissebb élményét mesélje el szerkesztőségünknek is.
– Tagadhatatlan, hogy az utóbbi időben újból mellém álltak a vadászat és a szerencse istenei. Először a horgászkiruccanásaim jártak eredménnyel és sok szép élménnyel, majd a legutóbbi vadászatom is ragyogóan sikerült – kezdte a történetet Vári István.
– Már régebben bejelentkeztem társulatunknál egy gímbika elejtésére a szeptemberi bőgés idején. Szerencsém volt, nem kellett sokáig az erdőt járnom, hiszen mindössze két alkalommal voltam kinn a területen bőgéskor, de már a második alkalommal terítékre is hozhattam egy nagyon szép selejt gímbikát. A sikeres vadászat előtt két nappal a délutáni órákban indultam el Takács Karcsi barátommal bőgést hallgatni, s akkor jól betájoltunk néhány ígéretesen bőgő bikát.
– Másnap már új haditervvel érkeztem a területre Papp Ervin barátom kíséretében. Meg is lett az eredménye, igaz, kissé meglepődtünk, amikor a kis székünkön ülve a hátunk mögül bőgni kezdett egy bika. Ráadásul onnan, ahol az autót hagytuk, egy kiszáradt patakmeder aljából.
Tíz tarvad volt körülötte
– Mit ne mondjak, nagyon izgalmas perceket éltem át, amíg a kis tölgyes túloldalán meg tudtam közelíteni a tíz tarvadból álló háremét terelgető bikát. Már elég gyorsan sötétedett, de még lővilágnál el tudtam bírálni és terítékre tudtam hozni a közel 120 méterre álló „villás” bikát.
– Az erdő szélén már hason csúszva, guggolva is közlekedtem, mire megfelelő pozíciót találtam a lövéshez. A háromlábú lőbotomat kiraktam a tarlóra, és térdelő helyzetből sikeres lövést adtam le. A királyi nagyvadamat a rálövés helyétől végül 45-50 méterre találtuk meg.
– Zúgjanak neki a csarodai és a márki határ tölgyesei! Remélem, ennek a vadásztörténetnek a részletesebb leírását sikerül majd megörökítenem a hatodik könyvemben – mondta befejezésül Vári István.