Nyíregyháza

2022.01.13. 14:00

Újítások a jótállásban, a szavatosságban

Az átfogó szabályváltozás után kisebb, de fontos újdonságokkal szembesülhetnek a fogyasztók.

LTL

Forrás: Shutterstock

Forrás: Shutterstock

A vevőszolgálatok valamelyest elcsendesedtek. A karácsonyi ajándékozás után a minőségi kifogások vagy a visszacserélések miatt megélénkült a forgalom, az új esztendőben viszont már visszatért az élet a régi kerékvágásba. 


– Januártól a minőségi kifogás esetén a korábbi fél esztendő helyett egy éven át a kereskedőnek kell bizonyítania, hogy a termék hibája a gyártáskor keletkezett-e, vagy a nem rendeltetésszerű használatból ered. 


A vételárat bizonyos esetekben a szavatossággal érintett termékeknél (ilyenek például a ruhák, a cipők, a 10 ezer forintnál olcsóbb műszaki cikkek) is vissza lehet kérni már az első javítás vagy csere után – mondta Görömbeiné dr. Balmaz Katalin, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Békéltető Testület elnöke. Hozzáfűzte: – Az árukra és a digitális szolgáltatásokra vonatkozó szavatosságnál a korábbi hat hónapról egy évre nő az az időszak, amikor a termékkel kapcsolatos minőségi kifogásnál a vállalkozás oldalán van a bizonyítási teher. A vásárlástól számított egy évig a kereskedőnek kell igazolnia a hiba okát nemcsak hazánkban, hanem – uniós szabályváltozásról lévén szó – az Európai Unió teljes területén is. Jelenleg fél év után a fogyasztóra száll át ez a kötelezettség, ettől az évtől viszont újabb hat hónapig az eladó gondja lesz a bizonyítás. Ha kiderül, hogy a termék a nem rendeltetésszerű használat miatt vált működésképtelenné, hibásodott meg, a kereskedő nem köteles azt javíttatni, cserélni. 



Védik a fogyasztók érdekeit 

 


A testület elnöke megjegyezte, hogy Magyarországon a szavatossági jogok minden termékre érvényesek. A kötelező jótállás az árucikkek jogszabályban meghatározott szűkebb körére vonatkozik. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium kezdeményezésére a jótállásköteles termékeknél háromszori javítás után már kötelező a csere. Január elsejétől a szavatosságot illetően is megjelent az a lehetőség, hogy bizonyos esetekben már az első javítást vagy cserét követően vissza­kérhető a vételár. Erre okot adó körülmény lehet, ha a vállalkozás nem végezte el a cserét vagy javítást, vagy a hiba súlya a szerződés azonnali megszüntetését indokolja. 


– A kereskedők önkéntes jótállást vállalhatnak. A piaci gyakorlatban ezt úgy teszik, hogy például már a 8 ezer forintos hajszárítóra is biztosítják a jótállást, vagy a 100 ezer forintnál olcsóbb tévére is megadják a kétéves garanciát. Januártól ezen az eddig szabályozatlan területen is a fogyasztók érdekeit védő uniós rendelkezések léptek életbe. A cégeknek jótállási nyilatkozatot kell kiadniuk tartós adathordozón (például papíron vagy e-mail­ben), amelynek tartalmaznia kell a jótállásra kötelezett nevét és címét, az áru megjelölését. Ha az adott terméket 3 év önkéntes jótállással reklámozzák, de az átadott jótállási nyilatkozatban csak 2 éves jótállási időt tüntetnek fel, akkor a fogyasztó szempontjából az előbbi számít irányadónak.

 


 

„Az Innovációs és Technológiai Minisztérium 2021 elejétől alapjaiban újította meg a jótállás-szavatosság 17 éve lényegében változatlan szabályozását. A korábbi egységesen egy évvel szemben a termék árától függően kétszer-háromszor hosszabb lehet a jótállási idő – nyilatkozta Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár a kormany.hu-n. „Egyértelműsítettük, hogy a garanciális ügyintézéshez nem követelhető meg az eredeti csomagolás, lehetővé tettük az elektronikus jótállási jegyek kiállítását. A fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzi az új előírások betartását. A kereskedők a kezdetekhez képest sokkal jobban teljesítenek az ügyfelek tájékoztatásában, de a jótállási jegyekkel kapcsolatos gyakorlatuk még sok kívánnivalót hagy maga után. A helyes jogalkalmazás megkönnyítése érdekében jótállásijegy-mintát készítettünk, amelyet már több mint ezernégyszázan töltöttek le.” 
 

Borítókép: Már a néhány ezer forintba kerülő hajszárítókra is vállalhatnak önkéntes jótállást | Fotó: Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában