Beretvaélen egyensúlyozva

Ki tudja, milyen indokból – sejtelmem szerint elhallgatott, igen erős lobbierejű gazdasági érdekből –, meglehetősen gyakran látnak napvilágot a brüsszeli bürokraták aranytollából olyan reformjogszabály-tervezetek, amelyek ellenkeznek az uniós mezőgazdák alapvető gazdasági érdekeivel. Egyszersmind a tagországok polgárainak azzal a jogos elvárásával, hogy a döntéshozó gépezet felelősségteljesen működjön, azaz ne menjen szembe az emberek egészséges élelmiszerek iránti alapvető igényeivel. 
A génszerkesztésben, és az ilyen módszerekkel laboratóriumokban megbabrált alapanyagokból származó agrártermékekben – buta optimistaként – semmi kivetnivalót nem találó uniós hivatalnokokkal szemben, másokkal együtt Magyarország is e folyamat ellen voksol. Ugyanis jól érzékelhetően igen keskeny mezsgye húzódik a génszerkesztés és a nálunk alaptörvénybe foglaltan nemkívánatos génmódosítás között. Elég csak a biotechnológiai ipar méregkeverő konyháiból kikerült, rovarölő szert sejtjeiben előállító génmódosított kukoricanövényeket említeni. Említhetjük azokat annál is inkább, mert a GMO esetében éppen az efféle módszerrel termelt élelmiszerekre zéró toleranciát hirdetett hazánk harcolta ki például a „génpiszkált” ennivalók jól látható jelölésének kötelezettségét. 
Szóval a fentebb említett keskeny mezsgyére hivatkozva mondom, olyan ez, mint a korábban népszerű „iszik vagy vezet” jelszót meghaladottnak gondoló új (egyébként a borágazattól induló) elképzelés, azaz hogy egy pohár bor még nem a világ, annyitól még nem lesz baja, nyugodtan volán mögé ülhet a sofőrt. A zéró toleranciáról azonban itt sem mondhatunk le, mert az emberi természet olyan, hogy ha valamiből csak egy kicsit engednek az írott és íratlan szabályok, nem elégszik meg vele. Mindig lesznek olyanok, akik nagyobbat, többet markolnak.