zaklató

2019.06.25. 07:22

Hosszú hónapokon keresztül, durván zaklatta volt párját

A nagyhalászi férfi nem bírta feldolgozni azt, hogy az élettársa szakított vele.

Fotó: pixabay

Zaklatás miatt a Nyíregyházi Járási Ügyészség emelt vádat az ellen a középkorú, nagyhalászi férfi ellen, aki nem bírta feldolgozni azt, hogy az élettársa szakított vele, ezért a nőt kezdetben a kapcsolat helyreállítása miatt hívogatta napi rendszerességgel, majd később azért, hogy megkeserítse az életét.

Nyolcszáz hívás, fenyegetés

– Az egyébként büntetett előéletű, erőszakos természetű férfi 2018 szeptemberétől, mikor a nő elköltözött tőle, telefonon naponta több alkalommal, gyakran az éjszakai órákban is hívta, szöveges üzenetekkel bombázta volt élettársát.

Tavaly október és december között például több mint nyolcszázszor próbálta a nővel felvenni a kapcsolatot

– tájékoztatta lapunkat dr. Borsodi-Buss Emese.

– Amikor a sértett elérhetetlenné vált, megszerezte a nő új élettársának telefonszámát, és azon keresztül hívogatta a sértettet. A férfi hívásai gyakran ­hívószámkijelzés nélküliek voltak, ezért a volt élettársa csak azok fogadásakor szembesült azzal, hogy a vádlott keresi őt. A hívások hangvétele egyre durvább lett, célja már nem a nő visszaszerzése, hanem megfélemlítése volt.

Rendszeresen azzal fenyegette, hogy megveri őt és a gyermekeit, valamint rájuk gyújtja a házat.

A férfi fenyegetései az asszonyban komoly ­félelmet keltettek,

hiszen korábban is már megtörtént, hogy a férfi felgyújtotta a nő házát, emiatt a büntetőeljárás jelenleg is tart. A cselekményt elismerő férfival szemben az ügyészség végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására tett indítványt – ismertette a megyei főügyészség helyettes sajtószóvivője.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában