lopás

2020.08.12. 16:33

Strandolóktól lopott a férfi, ezért letartóztatta a bíróság

Az ellopott dolgokat a férfi és élettársa a strand melletti erdős részen rejtették el úgy, hogy azokat falevelekkel takarták le.

Fotó: shutterstock

A Mátészalkai Járásbíróság nyomozási bírója 2020. augusztus 12-én lopás vétsége és okirattal visszaélés vétsége miatt folyamatban lévő eljárásban 2020. szeptember 12-ig elrendelte Cs.Zs. gyanúsított letartóztatását.

A megalapozott gyanú szerint 2020. augusztus 9-én a férfi és élettársa a nyírbátori strandon voltak, amikor elhatározták, hogy ellopják néhány strandoló értékeit. Délután 17 óra körül egy törölközővel letakart hátizsákot loptak el a benne lévő mobiltelefonnal, készpénzzel, kozmetikumokkal és iratokkal együtt. Ezután a férfi öltözőbe mentek, ahol Cs.Zs. gyanúsított feltörte az egyik öltözőszekrény ajtaját és kivették belőle az abban található 2 db táskát az okiratokkal, készpénzzel és a többi értéktárggyal együtt.

Az ellopott dolgokat a férfi és élettársa a strand melletti erdős részen rejtették el úgy, hogy azokat falevelekkel takarták le. A gyanúsított és társa a fenti cselekménnyel 137.620 forint kárt okoztak, melyből 52.620 forint megtérült.

A férfi büntetett előéletű, többszörös visszaeső, a fenti cselekményt legutóbbi hasonló bűncselekménye miatt kapott felfüggesztett börtönbüntetés hatálya alatt követte el. Állandó munkahellyel, rendszeres jövedelemmel nem rendelkezik. Mindezekre tekintettel a bíróság döntése szerint megalapozottan lehet tartani attól, hogy a gyanúsított szabadlábra helyezése esetén a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, újabb bűncselekményt követne el, vagy a bizonyítást veszélyeztetné azzal, hogy a büntetőeljárásban részt vevő más személyeket befolyásolna.

A gyanúsított élettársa szabadlábon védekezik.

A végzés nem végleges, az ügyész tudomásul vette, de a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.

- Nyíregyházi Törvényszék -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában