10 centis késsel rabolt

2020.12.04. 12:51

Letartóztatták a férfit, aki kirabolta a nyíregyházi szexshopot

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2020. december 04-én a rablás bűntette miatt indult eljárásban 2021. január 04-ig elrendelte I.S. gyanúsított letartóztatását.

Forrás: police.hu

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2020. november 27-én a délutáni órákban bement egy nyíregyházi, erotikus árucikkeket árusító üzletbe, ahol elővett egy kb. 10 centiméter pengehosszúságú kést és felszólította az eladónőt, hogy adja át neki a bevételt. A sértett a kést látva megrémült, a gyanúsított kérésére a pult mögé ment, kinyitotta a pénztárgépet, kivette belőle az aznapi 50.000,-Ft összegű bevételt, majd átadta a gyanúsítottnak. Eközben a férfi mindvégig követte a nőt a kezében lévő késsel, majd az pénzt elvette és távozott az üzletből.

A gyanúsított több alkalommal volt már büntetve vagyon elleni bűncselekmények – lopások – elkövetése miatt. Mostani tette akár 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. Mindezekre tekintettel a bíróság álláspontja szerint megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén megszökne, elrejtőzne a hatóságok elől, vagy újabb bűncselekményt követne el, ezért elrendelte letartóztatását.

A végzés nem végleges, az ügyész tudomásul vette, de a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be ellene.

- Dr. Resán Dalma, sajtószóvivő -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában