Életveszélyes koponyasérülés

2021.04.06. 10:00

Olyan részegek voltak, hogy arra sem emlékeztek, miért verekedtek a leveleki tó partján

Mind a két verekedő testvért börtönbe küldené az ügyészség.

Km

Forrás: illusztráció / shutterstock

Életveszélyt okozó testi sértéssel vádolja az ügyészség azt a 17, illetve 19 éves testvérpárt, amely tavaly nyáron egy szórakozóhelyen három embert is megvert – az ügy részleteiről dr. Szilágyi László sajtószóvivő tájékoztatta lapunkat.

Hajnalig ittak

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vádiratának lényege szerint tavaly július 24-én éjjel a két vádlott a leveleki tó partján egy szórakozóhelyen italozott másnap hajnalig, majd záróra után a presszó előtt várakoztak. Közben kijött a presszóból a három sértett, akikkel a vádlottak kötekedni kezdtek, majd lökdösődés támadt közöttük.

– Az egyik vádlott ököllel megütötte az egyik ittas férfit, majd mindketten egy másik sértett ellen fordultak, akit úgy megrúgott a fiatalabb vádlott, hogy a földre esett. Jutott a rúgásokból és ütésekből valamennyi sértettnek. Az eseményeknek az vetett véget, hogy a többi vendég kihívta a rendőrséget, és a testvérpárt őrizetbe vették.

– Mind a vádlottak, mind a sértettek annyira részegek voltak a hajnalig tartó italozás miatt, hogy részletesen el sem tudták mondani a történteket, arra pedig végképp senki nem emlékezett, hogy mi volt a verekedés oka.

– Az egyik sértett a koponyáján olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életveszélyes állapotba került, orvosi ellátás nélkül meg is halhatott volna. A másik két sértett megúszta orrcsonttöréssel.

Három, illetve két év

– Az ügyészség a két testvért életveszélyt okozó testi sértéssel, valamint 2 rendbeli súlyos testi sértéssel vádolja. Ha az előkészítő ülésen beismerő vallomást tennének és nem ragaszkodnának a tárgyalás megtartásához, akkor az idősebb testvért 3 év börtönre, öccsét pedig 2 év börtönre kellene ítélni az ügyészség szerint. Az eljárás a Nyíregyházi Törvényszéken folytatódik.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában