Bűncselekmény-kötelességszegés

2023.05.31. 10:07

Járóképtelen feleségéhez nem hívott segítséget, ez pedig a nő halálához vezetett

Vádat emeltek egy férfi ellen, akinek kötelességszegése felesége halálát okozta

Forrás: Illusztráció / shutterstock

A Sátoraljaújhelyi Járási Ügyészség vádat emelt egy 69 éves férfi ellen segítségnyújtás halált okozó elmulasztásának bűntette miatt, mert 68 éves, járóképtelen feleségéhez súlyos sérülései ellenére nem hívott segítséget, ez pedig a nő halálához vezetett - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség szerdán az MTI-t. 
A közlemény szerint a vádlott Tiszakarádon egy elhanyagolt, közművek nélküli lakóházban élt feleségével, aki tavaly február eleje óta már nem járt ki a lakásból, állandóan a konyában tartózkodott, két összetolt karfásszékben fekve. 
A vádlott észlelte, hogy a felesége, akinek bal lábszárán és bokáján kártevő rágcsálók súlyos sérüléseket okoztak, már nem tud felkelni. Megemlítette, hogy mentőt hív, a sértett viszont ezt elhárította, így a vádlott megelégedett felesége olyan ellátásával, hogy a sérülésekre pálinkát öntött és nejlonzacskót tekert rá - közölték. 
A szomszédok többször is érdeklődtek a nő állapotáról, valamint orvos értesítését szorgalmazták, de a vádlott mindig arra hivatkozott, hogy a felesége alszik. Tavaly február közepén a szomszédok tettek bejelentést a segélyhívó központba. A kiérkező mentőszolgálat a sértettet kórházba szállította, akinek bal lábszárát amputálni kellett, és szeptikus állapota miatt a kórházban meghalt. 
A sértett a fűtetlen lakásban fagyásos sérüléseket is szenvedett, emellett kiterjedt bőrgyulladása és felfekvései is keletkeztek. A vádlottnak fel kellett ismernie, hogy a sérülések orvosi ellátást igényelnek, a szakszerű orvosi segítség elháríthatta volna a halálos következményt - írták. 
A vádlottat felesége halálával kapcsolatban közvetlen felelősség terheli, mert nem kérte akár laikus, akár egészségügyi dolgozó segítségét. Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben, tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott - közölte a főügyészség

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában