Gyomorforgató

2024.02.20. 10:50

Hajtóvadászat a beregi pedofil ellen: kiskorú társaik végignézhették, hogyan fajtalankodott a gyerekekkel

Sokkoló pedofilbotrányra derült fény a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Tarpán. Az 54 éves N. Lászlót azzal gyanúsítják, hogy a községben lévő fociakadémián rábízott gyerekekkel fajtalankodott. Az eljárás során a beregszászi származású szexragadozót a bíróság házi őrizetbe helyezte, de megszökött. A rendőrség elfogatóparancsot adott ki - írta a Ripost.

Szon.hu

Forrás: ripost.hu

Az embernek felfordul a gyomra annak hallatán, hogy két gyermek is áldoztául esett annak a szexragadozónak, aki a helyi futballklubnál gyermekfelügyelőként dolgozott. N. László munkakörébe tartozott, hogy a pálya mellett dolgozzon az edzések és a meccsek idején, valamint az is, hogy esténként felügyelje a rábízott fiatalkorúakat. Információink szerint az egyik ilyen estén döntött úgy, hogy belopózik az alvó fiúk közé és egyikükkel fajtalankodni kezd, mindezt a társai szeme láttára. Ezután csak néhány nap telt el és egy másik fiút is kiválasztott magának, akit szintén szexuálisan zaklatott. Úgy tudjuk, a fiúk még csak épphogy betöltötték a 14. életévüket. Tettére úgy derült fény, hogy az áldozatok a rendőrséghez fordultak.

A Ripost megkereste dr. Szilágyi Lászlót, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség szóvivőjét, aki lapunkat a következőről tájékoztatta:

„A megalapozott gyanú szerint a futballklubnál gyermekfelügyelőként is dolgozó férfi munkakörébe tartozott, hogy éjszaka felügyelje az externátusként működő diákszálláson elhelyezett gyerekeket. 2022 novemberében az egyik éjszaka a gyanúsított egy alvó kiskorú fiúval szexuális cselekményt végzett. Néhány nap múlva egy másik kiskorú fiúval ugyanígy tett. Ezek a cselekmények ismétlődtek is 2022 novemberében. A férfit a rendőrség 18. életévét be nem töltött, felügyelete alatt álló személy sérelmére, védekezésre képtelen állapotát felhasználva elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt hallgatta ki gyanúsítottként.”

N. László közel egy évig volt letartóztatásban és a bíróság úgy ítélte meg, hogy a bizonyítást már nem tudta volna akadályozni, illetve mivel mindegyik tanút kihallgatták már, így őket sem tudta volna befolyásolni, ezért házi őrizetbe helyezte. Lapunk információi szerint a testvére bérelt számára egy ingatlant, amit tartózkodási helyéül jelöltek ki azzal a kikötéssel, hogy azt nem hagyhatja el. Ám végül megszökött.

„A gyanúsított 2022. december 6. napjától 2023. november 7. napjáig letartóztatásban volt, majd ekkor a bíróság elrendelte a bűnügyi felügyeletét azzal, hogy a számára kijelölt ingatlanból nem mehet el. Ezt a gyanúsított nem tartotta be, mert 2023. november 19. napján ismeretlen helyre távozott. Jelenleg a rendőrség körözést adott ki ellene. Az ügyészség határozatával távollévő terheltté nyilvánította a gyanúsítottat, az eljárás a távollétében fog folytatódni” – közölték.

Információink szerint a rendőrség a bérelt házat, illetve a gyanúsított testvérét is ellenőrizte, nem-e bújtatják-e a pedofil férfit, egyelőre nem bukkantak a nyomára. A pedofil áldozatait azóta elhelyezték a diákklubból.

Forrás: ripost.hu

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában