Közös e-mailt kaptunk Csongortól és Tündétől

A műalkotás belső

gazadagságát jelzi, hogy ha egy

érzékeny művész a

felszínre hozza a mások által

meghaladott vagy észre nem vett

értékeket. S aztán egy nem

lényegtelen változtatás. A

regényből dráma, a drámai

költeményből

táncjáték lehet.

Nyilvánvaló, hogy a kettő nem lesz

ugyanaz. Olykor előfordul, hogy

hangsúlyosabbá válnak az eredetei

jelentései, máskor pedig rétegek,

jelentések tűnnek el.

Valami ilyesmi történt

Ladányi Andrea

rendezésével is. A

koreográfus-rendező

zsenialitásában nincs okunk

kételkedni, ezt már a

nyíregyházi színházban is

többször igazolta. Olyan markáns

és határozott világképet

és táncfilozófiát

képvisel, amely mindenki mástól

megkülönbözteti.

Vörösmarty Mihály

romantikus drámai költeménye, amely

a boldogság keresés

motívumával indul, s Csongor a kalandok

és tapasztalatok után eljut oda, hogy a

boldogság a világ bajaitól

való elfordulásban, a szerelemben

található csak meg. Ez a gondolat a

kiábrándult Vörösmarty

Mihályé, akit megviselnek a

hiábavaló közéleti

küzdelmek. Ebből a szempontból

még akár félelmetesen mai is

lehetne az előadás, ha

Ladányi Andreát ez

érdekelné. Inkább az izgatja,

hogyan lehet a tánc eszközeivel

érzelmeket, indulatokat, gondolatokat kifejezni.

A vegyes összetételű társulat

tánctudásban és kifejezési

kultúrában két részre

szakad, így aztán hiányzik a

költői emelkedettség és a

prózai valóság megmutatása.

Úgy, ahogy

Vörösmartynál Csongor

és Balga vagy Tünde és Ilma

kettőse. Az persze egyáltalán nem

baj, hogy olykor-olykor kísérletet

teszünk arra, hogy megváltoztatunk egy

sémát. Mert Ladányi

Andreát nem a rosszindulat, a nagy

géniusz földre

rántásának a

szándéka vezette.

Kipróbálta, hogyan lehetne a Csongor

és Tünde világát

átfordítani a tánc

nyelvére. Ez hozott felemás

eredményt.

- Nagy István Attila -