Kincsesbánya egy dohos nyíregyházi pincében

Vidám, igen szókimondó ember. Most

is kedves derűvel fogad nyíregyházi

lakásában Bíró

Tamás festőművész,

gyermekjáték-készítő.

Miután hellyel kínál,

anekdotákat mesél betegségei

történetéről.

Mert – bár elmúlt 70 éves

– félvállról veszi a

kórokat. Majd komolyra fordítva a

szót, kérdéseimre válaszol.

– Hogyan vélekedik a

művészetről,

kultúráról, s a

művészek helyzetéről a

gazdasági válság idején?

– Az első világháborút

kivéve, mindegyikben éltem. Ez a

gazdasági válság

„majomfütty” ahhoz, ami volt

’44-ben, meg ’56-ban, úgyhogy nem

kell ettől annyira félni, és

tovább kell dolgozni úgy, mint eddig, de

elbizakodottnak sem szabad lenni. Nem a kisemberek

rontották el a világot, hanem az

úgynevezett nagyemberek, akiket mi

választottunk. Ezen egyetlen dolog

segíthet: a kultúra. Mert ha

megnézzük a világ

fejlődését, mi az ami megmaradt. A

kultúra; mint például a

görögöktől is. A mai korból

is ugyanez fog fennmaradni. Minden mást

elfelednek majd, mert utálni fogják. A

művészethez nem pénz kell, hanem

könyv!

Ezt felejtették el manapság az emberek.

Olvasni! Ez a legnagyobb

gyönyörűség. Ehhez fogható

élmény talán csak az

utazás. Hogy túléljük a

válságot, nem is veszítünk

túl sokat, s remélhetőleg tanulunk

belőle, mint ahogy a

háborúkból is. A gazdagok is

lehetnek rossz művészek. Lásd a mai

újságokat és könyveket.

Fizetnek a sok „szennyért”, ami

eluralja azokat.

Ám ez hajdan is így volt. A Harry

Potter egy ügyesen

elkészített „szemét”.

Keveredik benne minden, ami könnyen

emészthető. Hiányzik belőle az

eredetiség. A szakemberek azért

ajánlják, mert ezért fizetik

őket. Az én szépségem a

Hüvelyk Matyi: a régi

meséket kellene feleleveníteni, a

tévében is. A szülők

meséljenek élő szóval

gyermekeiknek. Ami ránk maradt, az az igazi

irodalom. Így lesz ez a ma élő

művészekkel is. A

jövőben róluk is csak a szépre

emlékeznek.

A művész festményei tobzódnak

a formákban, és a színekben; ez

bohém lelkivilágát

tükrözi. Jelenleg

„Játékos

alapállás” című

kiállítása

látható a Vadász

Galériában, a Bethlen Gábor

utca 2. szám alatt, június 30-áig.

– Mi késztet egy

festőművészt

gyermekjátékok

készítésére?

– Minden, ami bennünk van, a

gyermekkorból ered. Amint az a gondolat is, hogy

játékot csináljak.

Tizenéves lehettem, amikor nagy divat volt a

Walt Disney. Imádtam a

figuráit. Kirajzoltam, s kivágtam

lombfűrésszel, kifestettem és

árultam néhány forintért.

Később, amikor megszületett az

unokám, a boltban nem találtam ilyesmit.

És elkezdtem készítgetni.

Jöttek az összerakható elemekből

az állatok. Testmozgásukat

állítható, darabokra

szedhető, csavarozható

fajátékok, bútorok.

Sajnos, pénzt nem hoztak, pedig nyugaton magas

az áruk. Játszóházat a

városban csináltam a

művelődési házban és a

könyvtárban egy kétszinteset.

Jártam a Down-szindrómás

gyerekeknél és

érdeklődött nálam a

Fehérbot Alapítvány.

Sorozatgyártást is

vállalnék a gépeimmel, ha lenne

hozzá egy szobányi helyiség

és egy segítő kéz.

Búcsúzás előtt a festő

– szavaival élve – a

„pincegalériába”

invitál, ahol elképesztő

látvány fogad. Az ablaktalan, dohos,

szűk helyen festmények,

fajátékok és alkatrészeik

garmadája egymás

hegyén-hátán

összezsúfolva, ki tudja, hány

milliós értékben! Vajon ezt

érdemli az alkotó, aki

Géniusz-díjat nyert 2002-ben, a

IV. Nemzetközi Találmányi

Kiállításon?

- Papp Erika -