2010.07.21. 06:05
Függönycsere a láthatáron?
<p>Nagyon naiv dolog lenne azt hinni, hogy kis hazánk, mint egy most születő sziget, talpon tud maradni a világ pénzügyi piacának óriás tengerében. <strong>Dankó Mihály jegyzete</strong></p>
Hiába építünk mi sziklára, ez a kő nagyon törékeny, s a hullámzás hamar elkoptatja. Orbán Viktor sok „emlékezetes” mondással hívta fel magára az elmúlt időszakban is a figyelmet. Bevallom ezt most, már mint: „a vasfüggönyt ne váltsa fel pénzfüggöny”, igen találónak érzem. Viszont, lehetünk mi harciasak, vagányak, de sajnos „az erő” velük van. Az EU és az IMF emberei egyelőre becsapták az ajtót.
Nem könnyű behozni a hátrányunkat
Nos, mit tehetünk itt Európa közepén? Barátokat, szövetségeseket keresünk (ami a mi esetünkben nem is olyan könnyű). A visegrádi országok (V4) kormányfői csúcstalálkozója mégis egyfajta összefogásra, közös gondolkodásra és cselekvésre ad lehetőséget. Már az is nagy dolog, hogy egyáltalán létrejött ez a budapesti eszmecsere. (Néhány héttel ezelőtt, szinte lehetetlen lett volna, ehhez kellettek pl. a szlovákiai változások.) Úgy tűnik tehát, valami elindult, valamennyien belátták, csak az összefogás adhat számunkra biztonságot. Mondhatunk akármit, mi később csatlakozók, mindig is mostoha gyermekei leszünk az uniónak. Nem könnyű behozni a hátrányunkat, s mindig is bizonyítani kell a rátermettségünket, az akaratunkat.
- Dankó Mihály -