Helyi közélet

2010.07.14. 21:02

Tiszai gumicsónakokon 1 200 000 eurót vittek Husztra

<p>Huszt szerdán ENPI történelmet írt.</p>

Szerdán Huszton a tettek beszéltek. Aláírták azENPI CBC források első szerződéseit. A kórházi és logisztikai fejlesztésekre, valamint a biomassza kutatásra pályázó partnerek több mint 1 200 000 euró összértékű támogatási szerződéseket. Ma második napjához érkezett az a ritka vállalkozás, amelyre magyar, szlovák, román és ukrán uniós programmenedzserek vettek részt. Máramarosszigettől Nagytárkányig eveznek a Tiszán, miközben tíz település vezetőjével találkoznak. A megbeszélések során általában a most kiírt Határon Átnyúló Együttműködési Program második pályázati fordulóját népszerűsítik az első szerződések sikereivel.

Kedden indultak a Tiszán
Tegnap délután Aknaszlatinára ért az a nemzetközi különítmény, akik egy uniós program népszerűsítésére vállalkoztak nem szokványos módon; a Tiszán evezve. A település kenyérrel, sóval és folklór előadással fogadta a megfáradt szakembereket. A rövid eszmecsere végén Aknaszlatina polgármestere ajándékot adott át, amelyet Kopasz József nagytárkányi településvezetőnek küld a tiszai csónakokon. A határon átnyúló küldemény még több mint 132 kilométert tesz meg a folyón, hogy pénteken eljusson a címzetthez. A program menedzsment szervezetek tízfős csoportja ezután Bustyaházáig evezett, majd tegnap este Husztra érkezett.

A munkácsi és a kisvárdai kórházak együttműködése

Szerdán (július 14–én) nemcsak beszéltek a határon átnyúló együttműködésekben rejlő lehetőségekről, de cselekedtek is. Három támogatási szerződés érkezett Husztra, amely több mint 1 200 000 eurót jelent a határtérség egészségügyi-, logisztikai-, és energia szektorának. A legfontosabbakért, a gyermekekért tesznek a városok és intézmények vezetői, orvosai, valamint gondozói. Az ukrán-magyar közös projektben a Munkácsi Gyermekkórház és a kisvárdai Felső–Szabolcsi Kórház harcol az újszülöttekért, csecsemőkért. A kicsik megnyugtató állapotfelméréséhez diagnosztikai eszközöket szereznek be, a gyermekhalandóság visszaszorításáért pedig továbbképzik szakembereiket. Ukrán-magyar összefogással határon átnyúló közös Logisztikai Park épülhet hamarosan Beregdéda térségében. A Kárpátaljai megyei tanács képviseletébenBrenzovics László alelnök írta alá a támogatási szerződést. Ezt követően megkezdődhet a munka, amelytől az együttműködő országok az üzleti infrastruktúra fellendülését várják. A kis- és középvállalkozók együttműködésének ösztönzésére elindított projekt a műszaki tervek készítésével és engedélyek beszerzésével indul. A park teljes tervdokumentációja két éven belül elkészül – ígérik a partnerek.

Biomasszáért a határ mentén

Összefogtak a határ mentén a biomassza termelők és fogyasztók is. Több mint 380 ezer eurót nyertek el arra, hogy felmérjék a megújuló energiaforrás felhasználásának lehetőségeit mind a magyar mind az ukrán oldalon. A kísérleti telepen a biomassza előállításának és megtérülésének körülményeit vizsgálják, hogy megalapozott döntést hozhassanak a további fejlesztésekről.

Aláírták a szerződéseket
–„Történelmi nap ez a mai. Az összes ENPI Határon Átnyúló Együttműködési Program közül most mi tehetjük meg elsőként, hogy a támogatási szerződéseket aláírjuk. Büszke lehet a térség és a programot lebonyolítók, hogy a nehéz munka gyümölcse először Kárpátalján érik be.” – mondta dr. Szilágyi András, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség programirányítója.

Az ünnepélyes szerződéskötési ceremónián Dr.Baranyi András a VÁTI Nonprofit Kft.-ben működő Közös Technikai Titkárság vezetője mondott beszédet, majd szimbolikus ajándékot adott át a támogatott szervezetek képviselőinek. A sókristályhoz hasonló fejtörő játék a partnerkeresés és a közös projektvégrehajtás összetettségét jelképezi. A programmenedzserek, szerda délután, Nagyszőlősnél szálltak vízre és a tervek szerint ukrán idő szerint 16 órakor érik el a tiszaújlak–tiszabecsi határátkelőt. Most még csak ők evezhettek át a két országot elválasztó folyón, megszakítás nélkül, de az ENPI források nemsokára ezt a nehézséget is megoldják. A feltételrendszer kidolgozása után megkezdődhet az infrastruktúra kiépítése, a vízi túrázók nagy örömére hamarosan a vízen is átléphetjük a határt.

Vásárosnaményig eveznek

Csütörökön (15–én) a tiszabecsi művelődési központban indul a programmenedzserek napja, majd vízre szállva Vásárosnaményig eveznek. A gazdasági, társadalmim fellendülést célzó programra nemcsak állami,– és önkormányzati intézmények, non–profit szervezetek, kistérségi társulások pályázhatnak, de környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságok, nemzeti parkok, egyetemek, kamarák, turisztikai szervezetek, munkaügyi központok is. Az első pályázati felhívás keretében 13,3 millió euró ENPI forrásra lehet pályázni, most összesen 14 millió euró áll rendelkezésre. A leendő partnereknek 2010. október 26–ig van idejük arra, hogy ötleteiket kidolgozzák.

A Váti Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft. sajtóközleményét a Kisvárdai Felső–Szabolcsi Kórház főigazgatója, Harsányi Imre bocsátotta rendelkezésünkre.

- Vincze Péter -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában