Újfehértói belvíz: Nincs idő könnyre, küzdeni kell

A férje és három gyermekének édesapja elvesztése után újabb csapás ért egy újfehértói édesanyát: a belvíz miatt életveszélyessé vált kis családi házukat kellett fájó szívvel elhagynia. Bár két fiával és leányával egy önkormányzati lakásba költözhetett, azonban az albérleti díj mellett fizetnie kellene a családi ház felújítására még a férjével együtt korábban felvett OTP-kölcsönt is.

Pluszmunka  a munkahelyen

Tömören így lehetne összefoglalni az Újfehértón élő Kukucska család szomorú történetét, azonban nehéz sorsuk példaként is állhat előttünk: az ezernyi gond ellenére az édesanya nem roppan össze. Bár örömmel fogadna mindenféle segítséget, jól tudja: ha nincs sehonnan sem segítség, neki kell pluszmunkát vállalnia, a pénzt jól beosztania, hogy jusson rezsire, ételre, ruházkodásra, a gyermekek taníttatására.

- Tizenkét éve húztuk fel ezt a kis házat. A három gyermek után kapott szocpol-támogatásból építettük meg, semmi extra, még fürdőszoba sem volt akkor benne. Addig a szüleimnél laktunk, örültünk, hogy lesz végre egy önálló családi fészkünk - mutatja Kukucska Zoltánné, amikor megérkezünk a mályváskerti Kölcsey Ferenc utcában lévő lakatlan épülethez. A fiainak közben meg is jegyzi gyorsan, hogy másnap füvet kellene nyírni a ház körül. A 12 éves Krisztián és a 15 éves Zoltán igenlően bólint a megjegyzésre, de már rohannak is hátra ahhoz a kiskutyához, amelyet bár rendszeresen látogatnak, mégis magányosan őrzi a házat. - Öt évig a kertet is teljes egészében használhattuk, aztán hogy egyre több eső hullott, a víz elöntötte a kertet. A gyerekek csónakázhattak is rajta, sőt még halat is megpróbáltak telepíteni bele. Akkor még nem gondoltuk, hogy a belvíz egészen felhúzódik a lakóépülethez, s tönkreteszi a házat – folytatja Kukucska Zoltánné.

Kattogott, repedezett a fal

- Két éve tragikus hirtelenséggel elhunyt a férjem, itt maradtam egyedül a három gyermekkel - mereng el a múlt eseményein Hajni asszony. - A lakásunk végül az idén februárban adta meg magát a belvíznek. Hallottam, ahogy kattogott, repedezett a fal. A tűzoltók is kint voltak, megállapították, hogy életveszélyes az épület, ki kell belőle költöznünk. A polgármester felajánlott egy önkormányzati bérlakást, amíg nem állíttatom helyre. Állíttatnám én, csak hát legalább 3 millió forintba kerül a felújítása a szakemberek szerint, annyi pénzem meg sohasem lesz. Nem szívesen jövök ide vissza, mert mindig sírnom kell, hogy egy élet munkáját látom tönkremenni. Az önkormányzati lakásért februárban és márciusban nem kellett fizetnem, áprilistól azonban fizetem a lakbért és a rezsit. Korábban egy újfehértói pékségben dolgoztam, csakhogy éjszaka féltem biciklivel hazajárni, ezért kerestem egy másik munkahelyet. Most Nyíregyházán dolgozom, önként vállalok túlórákat, hogy a gyerekeket el tudjam tartani. Még a szombati napokon is dolgozom. Hajnali negyed 5-kor szállok fel a buszra, a munkaidőm 6 órakor kezdődik, s délután 5 órára érek haza. Nincs, aki elindítsa reggelente iskolába a gyerekeket, korán meg kellett tanulniuk az önállóságot.

Erős akarattal

– Fáj, hogy itt a városban senki sem segít, senki sem kérdezi meg, hogy mit segíthetnének, pedig mindennek nagyon örülnék. Talán ha egy építésipari vállalkozó tudna segíteni a családi ház helyreállításában. De hát nem roppanhatok össze, a gyermekek miatt muszáj tartanom magamat, bár ehhez bizony olykor minden akaraterőmre szükség van...

- M. Magyar László -