Helyi közélet

2012.05.16. 13:22

800 éves Tornyospálca

Tornyospálca - Abban a szerencsében van részünk, hogy megérhettük községünk első írásos említésének 800. évfordulóját, és erről méltó módon megemlékeztünk. Az első írásos feljegyzések Tornyospálcáról, 1212-ben történtek (mint Zsúrkot övező települések egyike, szerepel a neve).

Tornyospálca - Abban a szerencsében van részünk, hogy megérhettük községünk első írásos említésének 800. évfordulóját, és erről méltó módon megemlékeztünk. Az első írásos feljegyzések Tornyospálcáról, 1212-ben történtek (mint Zsúrkot övező települések egyike, szerepel a neve).Ez alkalomból a Községi Önkormányzat Képviselő-testülete, 2012. május 13-án ünnepséget szervezett, mely, az ünnephez méltó helyen a Görög katolikus templomban került megrendezésre. A három egyház, a református, a római és a görög katolikus hitgyülekezet összefogásáról és a testvéri kézfogásáról beszélhetünk. A rendezvény hálaadó ökumenikus istentisztelettel kezdődött.

Az ünnepen, házigazdaként Nagy Béla esperes üdvözölte a jelenlévőket, majd Szántó József tiszteletes és Nagy János plébános vette át a szót. Közösen imádkoztunk Tornyospálca község elhunyt és ma élő lakóiért. Majd az ünnepség záróakkordjaként kulturális műsorral ajándékozta meg az ünneplő közösséget, Móré Zsanett szavalata, a református egyház község énekkara, Fráter Sándor citera játéka és Szanics Dominika gyönyörű, csilingelő énekhangja, mely betöltötte a csodálatos akusztikával rendelkező te! mplomot.

Az évfordulók mindig különleges, kitüntetett helyet foglalnak el az ünnepek között. A nagy események, melyek velünk történnek, nagyon fontosak számunkra. Amikor évfordulókat ünneplünk, ezekre a meghatározó pillanatokra gondolunk. Az ünnepek, a jeles napok megmérik az idő szüntelen folyását. Pihenőhelyeket jelölnek ki számunkra, ahol végiggondolhatjuk az út folytatását.

Istennek hála e magasztos ünnepségért!

M. G-né

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában