Helyi közélet

2012.10.12. 12:34

Múltat idéznek a rakéták

Nyírtelek - Ma már idegenforgalmi látványosságok Nyírteleken az egykor oly veszélyes fegyverek.

Nyírtelek - Ma már idegenforgalmi látványosságok Nyírteleken az egykor oly veszélyes fegyverek. A sors úgy alakította, hogy hatvan évvel ezelőtt szoros kapcsolatot kötött egymással Nyírtelek és a Magyar Honvédség. Az 1952-es dátum azonban nem csak ezért emlékezetes a jövőre 800 éves település számára. Királytelekpuszta és Királytelekiszőlő összevonásával 1952 januárjában lett közigazgatásilag is önálló község akkor még Sőrekút néven, majd novemberben kapta meg a most is használatos Nyírtelek nevet. S még egy évfordulót hadd áruljunk el: a honvédség átalakulását követően éppen 20 évvel ezelőtt alakult meg a HM Arzenál Zrt., amely napjainkban is a városban az egyik legtöbb dolgozót foglalkoztató cég.

Mindezen évfordulók alkalmából pénteken Nyírteleken ünnepséget rendeztek, amely a Honvédelmi Emlékparkban kezdődött. Királyfalvi Róbert, az Arzenál vezérigazgatója felavatta az évfordulóknak emléket állító táblát, majd átadta a városnak a KRUG csapatlégvédelmi rakétát, amely a már meglévő VEGA-M rakétával együtt azokat a történelmi időket idézi fel, amikor a nyírteleki helyőrségi bázison javították és szerelték a különböző rakétákat.

Az elmúlt évtizedekre való visszaemlékezés a Királytelek Vigadóban folytatódott ünnepi állománygyűléssel. Magyar László polgármester többek között kiemelte, a település sokat köszönhet az 1952-ben ide telepített helyőrségnek, hiszen más településekhez képest hamarabb kaptak gázt, szennyvízcsatorna-hálózatot, lakótelepet, ABC-t, s míg régen a helyőrség, most az Arzenál ad munkalehetőséget a nyírteleki embereknek.

Krutilla István mk. őrnagy, parancsnok beszédében felvázolta a helyőrség mindennapi életét, fejlődését, átalakulását, a szakmunkásképzés bevezetését, s szólt arról is, hogy egykoron az Asztalos SE minőségi sportot jelentett a település életében.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában