Helyi közélet

2013.04.14. 13:21

Kandó-hét a záhonyi középiskolában

Záhony - Idén április 15-től 19-ig rendezik meg a névadóról elnevezett hagyományos diákhetet a záhonyi Kandó Kálmán Közlekedési SZKI, Gimnázium és Dr. Béres József Kollégiumban.

Záhony - Idén április 15-től 19-ig rendezik meg a névadóról elnevezett hagyományos diákhetet a záhonyi Kandó Kálmán Közlekedési SZKI, Gimnázium és Dr. Béres József Kollégiumban.

Az események hétfőn a megnyitó ünnepséggel és a névadó emléktáblájának koszorúzásával veszik kezdetüket. Az első napon szavalóversenyt és osztályok közötti természettudományi csapatvetélkedőt rendeznek, kedden szellemi és ügyességi akadályversenyen vesznek részt az osztályok, önvédelmi bemutatót tartanak és a külhoni iskolák meghívásával nemzetközivé szélesedett 14. Kandó Kupát rendezik meg, melynek keretében félpályás labdarúgótornán méri össze tudását a mintegy tucatnyi középiskolás együttes. Szerdán tanár-diák focimeccsre és szakmai vetélkedőre kerül sor, míg csütörtökön fordított tanítási napot, lövészversenyt és idegen nyelvi (angol, német) vetélkedőket rendeznek. Pénteken a vetélkedők, versenyek győzteseinek elismerésével zárul az idei Kandó-hét. A programokat meghívott előadók részvételével érdekes előadások színesítik, melyeken olyan témák kerülnek terítékre, mint a diákok önismereti problémái, a család szerepe, az internet veszélyei és a munka világa.

- Tancsik Róbert -

Ezek is érdekelhetik