Helyi közélet

2013.06.10. 14:10

Záhonyi diákok jószolgálati útjai

Záhony - Az elmúlt hetekben négy alkalommal is a határon túlra utazott a záhonyi középiskola kollégiumának küldöttsége.

Záhony - Az elmúlt hetekben négy alkalommal is a határon túlra utazott a záhonyi középiskola kollégiumának küldöttsége.

A Dr. Béres József Kollégium diákjai előbb Jánosiba és Dercenbe, majd Tiszaágtelekre és Nagydobronyba, aztán a felvidéki Bélybe és Bolyba, legutóbb pedig Zápszonyba és Mezőkaszonyba látogattak el, hogy anyanyelven íródott kiadványokkal segítsék a külhoni magyar tanodák munkáját. Zápszonyban Turóczi Menyhért igazgató mutatta be a már a napközis tábor időszakát élő iskolát, aki elmondta, hogy 150 gyereket 20 pedagógus oktat-nevel az intézményben.

A szomszédos egykori járási székhely Mezőkaszonyban Márkus Miklós direktor nyújtott tájékoztatást az egyik legsikeresebb kárpátaljai magyar oktatási intézmény eredményeiről. Bár a 32 nevelő pallérozta 280 tanuló 7 épületben van elhelyezve, ennek ellenére a diákok számtalan tanulmányi és egyéb versenyen nyújtottak kiemelkedő teljesítményt. A záhonyiaknak alkalmuk volt látogatást tenni az Eötvös-kastélyban kialakított református gyülekezeti házban is, ahol a tartalmas és eredményes közösségépítő tevékenység megannyi jelével találkozhattak.

Az ismétlődő adományozást elsősorban a szegedi székhelyű antikvarium.hu online kereskedés szakszerűen összeválogatott szépirodalmi kötetei tették lehetővé, de mellette az Apáczai, a DFT-Hungária, a Konsept-H, a Maxim, a Mozaik, a Pedellus Kiadó, továbbá a Magyar Lapkiadók Egyesülete, a szerencsi Balogh Sándor Alapítvány és a Dr. Béres József Kollégiumért Alapítvány is támogatta a kezdeményezést. A záhonyiak jószolgálati útjai nyomán 1996-tól több mint félszáz külhoni tanoda jutott anyanyelvi kiadványokhoz, s a programot a diákok és a tanárok az új tanévben is szeretnék folytatni.

Ágij Adrienn – Fábián Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában