Helyi közélet

2013.08.11. 13:57

Újjáéled a Büdy vár Vámosatyán

Vámosatya - Megnyílik a 2. Múzeumi Látványtár és díszpolgári címet is adományoznak.

Vámosatya - Megnyílik a 2. Múzeumi Látványtár és díszpolgári címet is adományoznak. Régóta dédelgetett vágyuk valósul meg a vámosatyaiaknak. Az újjélesztett Büdy várrom ad otthont az augusztus 20-i Középkori Vigasságoknak.

– Településünk számára fontos eseménynek számít, hogy a Büdy várrom történelmi iratait ott őrzik, ahol ennek megteremtették a feltételeit. Ehhez kellett, hogy Beregszászi Edit megőrizze a Beregszászi család örökségét. Augusztus 20-án díszvendégünk és egyben fellépőnk lesz Beregszászi Olga színművész, zeneszerző, előadóművész, aki a szemünkben egy jószolgálati küldött – említette Szász József, Vámosatya polgármestere. Hozzátette: a jeles napon adják át a 2. Múzeumi Látványtárat, melyben elévülhetetlen érdemei vannak dr. Gulyás István gyűjtőmunkájának.

– Elsősorban a tarnamérai állatorvos fáradhatatlan szorgalmának köszönhető a Látványtár létrejötte. Ezért díszpolgári címet adományozunk számára, a tisztelet annak az embernek szól, aki képes volt az élete során szerzett ismeretét, tudását átadni egy közösségnek, Vámosatyának.

Az augusztus 20-i vámosatyai rendezvénysorozat első helyszíne 10.30-tól a Büdy várrom, ahol többek között lesz hagyományőrző fegyver- és harcászati bemutató és katonai akadályverseny is. Délután kettőtől az óvoda udvarán éjszakáig tart a műsorfolyam, melyben közreműködik a Dongó Együttes, Bajszi, az Ab Ovo Crew, Beregszászi Olga, a Gyöngyvirág Asszonykórus, a Szivárvány Bábszínház, az Ecsed Singers, L. Miki, a Cairo, Zámbó Árpy és Stefano.

- KM–LTL -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában