Helyi közélet

2013.11.18. 17:02

Kamerák őrzik a rendet

Máriapócs, Nyírgyulaj, Pócspetri - A legújabb technikai vívmányokat is igyekeznek felhasználni az önkormányzatok a közrend, a közbiztonság megóvása érdekében, így egyre több településen építenek ki térfigyelő kamerarendszert.

Máriapócs, Nyírgyulaj, Pócspetri - A legújabb technikai vívmányokat is igyekeznek felhasználni az önkormányzatok a közrend, a közbiztonság megóvása érdekében, így egyre több településen építenek ki térfigyelő kamerarendszert. A biztonságos környezet feltételeinek megteremtése érdekében a szakemberek szereltek fel kamerákat Nyírgyulajban, Máriapócson és Pócspetriben is. A három település vezetői a közelmúltban projektzáró ünnepséget rendeztek a búcsújairól híres városban.

Mint a rendezvényen elhangzott, a Nyírgyulaji Községi Polgárőrség Egyesület 2011 decemberében pályázott a térfigyelőrendszer megvalósítására a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz a Nyírség Fejlődésért LEADER Egyesületen keresztül. A pályázatot kedvezően bírálták el, 12 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a civil szervezet. A kivitelezési munkálatokat a SATRAX Kft. nyerte el, s az idén a nyár végére be is fejeződtek a munkálatok mindhárom helyen. A településeken felszereltek 6-6 térfigyelő kamerát, valamint kiépült egy átjátszó állomás is. A diszpécserállomást a Máriapócs Rendőrőrsön alakították ki, oda futnak be a településeken rögzített felvételek.

Lőrincz Sándor, a Nyírgyulaji Községi Polgárőrség Egyesület Elnöke, aki egyben a Nyírbátori Rendőrkapitányság hivatásos állományában teljesít szolgálatot, elmondta: valamennyi lakosnak öröm, hogy pályázati forrásból megvalósulhatott a térfigyelő rendszer a településeken, hiszen hozzájárul a közrend-közbiztonság megszilárdulásához.

KM

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában