Helyi közélet

2014.07.31. 09:08

Szakolyban 275 közfoglalkoztatottat alkalmaz az önkormányzat

Szakoly, 2014. július 31., csütörtök (MTI) - Több mint 300 millió forint összegű pályázati támogatásból 275 közfoglalkoztatottat alkalmaz az idén a szakolyi önkormányzat - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település polgármestere az MTI-vel.

Szakoly, 2014. július 31., csütörtök (MTI) - Több mint 300 millió forint összegű pályázati támogatásból 275 közfoglalkoztatottat alkalmaz az idén a szakolyi önkormányzat - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település polgármestere az MTI-vel.Szűcs Gabriella (független) elmondta, hogy a csaknem háromezer lakosú településen 200 embert a mezőgazdasági termelésben, 54 munkanélkülit a középületek felújításánál és a közterületek karbantartásánál, míg augusztus elsejétől 21 álláskeresőt a belvízelvezető rendszer rendbe tételénél foglalkoztat a helyhatóság.

Az önkormányzati vezető kiemelte: a Nagykállóhoz közeli községben így mindenki dolgozhat, aki munkajövedelem-szerzésre képes, foglalkoztatást helyettesítő támogatás igénybe vételére mindössze 47 helyi lakos kényszerül.

Szűcs Gabriella tájékoztatása szerint az önkormányzat 42 hektár szántóföldön gazdálkodik, ott március elsejétől, 2015. március 1-jéig kétszázan kapnak munkát.

Hozzátette, hogy a közfoglalkoztatottak emellett segítenek gondozni az idős emberek kertjeit is, ahol önellátásra zöldségféléket és gyümölcsöket, valamint a háziállatoknak takarmánynövényeket termesztenek a helyiek.

A szakolyi helyhatóság földterületéből 10 hektár gyümölcsös, meggy, szilva és almaültetvény. Egy határrészben nyolc kilométer hosszúságon kordonos telepítésű uborkát termesztenek, paprikát pedig 2,5 hektárra ültettek. Van 3,5 hektárnyi dohányterület is, amelynek törését most kezdték meg a közfoglalkoztatottak. Burgonyát 2,8, kukoricát 3, míg napraforgót 1 hektáron, dinnyét pedig 2 hektáron gondoznak. Foglalkoznak továbbá állattartással, csirkeneveléssel is.

A termékek egy részét a közétkeztetést biztosító települési konyhán használják fel, míg a felesleget értékesítik, a kapott pénzt pedig visszaforgatják termelési-foglalkoztatási fejlesztésekre.

Az agrárprogramra 264 millió forint támogatást nyert az önkormányzat, amelyből 219 milliót fordít az alkalmazottak bérének és közterheinek fizetésére. A többit termelési eszközök vásárlására és a jelentkező költségek kiegyenlítésére költik.

A középületek felújításán és a közterületek karbantartásán dolgozók programjához 30 millió forint pályázati támogatást kaptak, míg a belvízvédelmi rendszer rendbe tételéhez 15 milliót.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában