2014.10.18. 13:53
Ősszel is ellenőrzik a védművek állapotát
Tiszabercel, Tiszatelek - A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság az idén ősszel is folyamatosan végzi az ár- és belvízvédelmi művek állapotának felülvizsgálatát.
Tiszabercel, Tiszatelek - A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság az idén ősszel is folyamatosan végzi az ár- és belvízvédelmi művek állapotának felülvizsgálatát.
A pénteki sajtónyilvános szemlén, melyet Felső-Szabolcsban tartottak, a vízügyes szakembereken kívül részt vett többek között Kozma Péter kormánymegbízott, a megyei védelmi bizottság elnöke – aki példaértékűnek minősítette a szakaszon tapasztalt rendet –, Csepely Zsigmond tűzoltó dandártábornok, katasztrófavédelmi igazgató, valamint Szűcs Sándor, az Ibrányi Járási Hivatal elnöke is.
Bodnár Gáspár, a Fetivízig igazgatója a pozitívumok mellett megemlítette, hogy tizenkét szivattyútelepet vett át az igazgatóság a vízgazdálkodási társulatoktól, csakhogy a berendezések állaga igen leromlott.
Nagy munkát végeznek a közfoglalkoztatottak, akik például Tiszabercelen raktárat építenek az ár- és belvízvédelmi anyagok, eszközök tárolására.
KM-GYL