Helyi közélet

2014.10.18. 09:36

Sorozás interaktív formában

Baktalórántháza - A szakmai napon látványos mozzanatokkal fűszerezve mutatták be a sorozás minden egyes fázisát.

Baktalórántháza - A szakmai napon látványos mozzanatokkal fűszerezve mutatták be a sorozás minden egyes fázisát.

„Erőt, egészséget!” – zengett péntek délelőtt a baktalórántházi Vay Ádám Gimnázium, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégiumban.

Ezen a napon ugyanis az intézmény egy időre valódi, hamisítatlan katonai komplexummá változott, hiszen itt rendezték meg a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság „Feltöltés 2014” hadkiegészítési rendszergyakorlatának interaktív sorozó napját. Látványos mozzanatokkal, valódi szakemberekkel illusztrálták a sorozás minden egyes pontját.

Tíz esztendeje önkéntesen

A hadköteleseket önként jelentkező, nagykorú középiskolások és felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatók – köztük önkéntes műveleti tartalékosok – alkották.

– Tudvalevő, hogy hazánkban november 3-án lesz tíz esztendeje, hogy megszűnt a békeidejű hadkötelezettség, azóta csak önkéntes jelentkezőkként teljesítenek szolgálatot az elhivatott polgárok. A honvédségnek azonban képesnek kell lennie a hadkötelezettség bevezetésekor a megfelelő létszámú hadkötelesek sorozására, a veszteségek pótlására. A szakmai nap éppen ezért is fontos, segítségével talán több önkéntes jelentkezik majd a hadkiegészítésre – vezetett be a sorozónap hátterébe Smidróczki Róbert főhadnagy.

Több szervezetet is bevontak

A hadkiegészítési rendszergyakorlat részleteiről Bendes István alezredes, a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság törzsfőnöke szólt.

– A jelenlévők önként jelentkeztek sorozásra, ahol nem történik tényleges sorozás, a pszichológiai vizsgálattól az adategyeztetésig minden a bemutató része. Az idén negyven napos rendszergyakorlat 2008-ban született meg, és évről évre egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik irányába. A programba a katonai szervezetek mellett bevontunk járási hivatalokat, egészségügyi intézményeket, sőt, még a Magyar Postát is. Az ehhez hasonló bemutató napokon az elöljárók mellett a civilek is megismerhetik a sorozás menetét. Olyan feladatokra kell készen állniuk a jelentkezőknek, amelyekre reméljük, sosem kerül sor – fogalmazott Bendes István, majd hozzátette: hazánkban megközelítőleg 1,6 millió hadköteles van, akiket be lehet sorozni rendkívüli esetben.

– A szakmai napok mellett a honvédelmi nevelést hirdetjük az iskolákban is. Osztályfőnöki órákra járunk előadásokra, de számos felsőoktatási intézmény rendelkezik toborzó pontokkal is.

Megélhetés is egyben

– Szabolcs-Szatmár-Bereg megye rendelkezik a legnagyobb számú szerződéses állománnyal. A katonaság amellett, hogy az ország biztonságáért felel, megélhetést is biztosít. Tény, hogy nem a legjövedelmezőbb hivatás, de sokan nem tudják, bérkiegészítésként van megannyi közszolgálati lehetőség is. Jómagam azért vagyok még mindig katona, mert ezzel megtaláltam a számításaimat. Hiszem, hogy sokan lesznek ezzel még így a jövőben – fogalmazott Nagy Zoltán, a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 2. Katonai Igazgatási Központjának parancsnoka, aki emellett elmondta: az egyes járási hivatalok vezetői nagyban segíthetik a honvédség jó hírének közvetítését.

– Sokan tartanak a tartalékos rendszertől, pedig nem is tudják, hogy civil életüket és szakmájukat nem kell feladniuk érte. Tartsuk azt szem előtt, hogy a honvédelem ügye mindenki ügye! – folytatta Nagy Zoltán.

A gyakorlat végén Sille Árpád őrnagy, a 6. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda vezetője honvédelmi tájékoztatóján ismertette és illusztrálta a sorozás menetét a végső pecsétig.

KM-SA

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában