Helyi közélet

2014.12.11. 12:12

Tivadar gratulált Tivadarnak

Tivadar - Turisztikai díjat kapott a virágzó életet élő település.

Tivadar - Turisztikai díjat kapott a virágzó életet élő település.

Újabb rangos elismerésben van része a szabolcs-szatmár-beregi kisközségnek. A Virágos Magyarországért környezetszépítő verseny díjátadójára – miként tavaly – ezúttal is meghívót kapott Danó Sándor polgármester, akit időközben megerősítettek a posztján a tivadari lakosok. Az előző esztendőben a Belügyminisztérium különdíját vehette át, ezúttal pedig a Magyar Turizmus Zrt. ajándékát fogadhatta el a Várkert Bazárban. A település neve a görög „Isten ajándéka” jelentésű Theodor, Thiwadar személynévből keletkezett magyar névadással. Vagyis már az elnevezésében is nyertes a helység...

– Közel 300 település nevezett be a Magyar Turizmus Zrt. által szervezett Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyre. A fődíját a város kategóriában Siófoknak, falu kategóriában pedig Balatongyöröknek ítélték oda. A Magyar Turizmus Zrt. turisztikai díjait Sárvár és Tivadar kapta – említette Danó Sándor, aki mosolyogva hozzátette: – Rögtönzött Tivadar-találkozót rendeztünk, ugyanis a sárvári alpolgármestert Máhr Tivadarnak hívják.

A díjátadók között a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Turizmus Zrt. mellett számos kormányzati és civil szervezet képviseltette magát. A verseny jelentőségét alátámasztja, hogy a miniszterelnök is a díjat felajánlók között szerepel: az idén Százhalombattának és Ordasnak ítélték oda a rangos miniszterelnöki elismerést.

– Az ötszázezer forintos promóciós nyereményt a településünket népszerűsítő film készítésére használhatjuk fel. Tiszta, rendezett környezet fogadja a hozzánk érkezőket, ami az itt élőknek teljesen természetes hosszú évek óta. Egyébként pedig a Táncsics utcában a Kárpát-medencében őshonos fákat ültetünk, ilyen a magyar berkenye – említette Danó Sándor.

Így élnek Tivadarban, virágos jókedvvel, fáról holnapra...

KM–LTL

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában