Helyi közélet

2015.02.13. 10:20

Szép magyar beszéd szatmári fűszerrel

Fehérgyarmat - A Kazinczy-verseny fehérgyarmati körzeti megmérettetésén huszonegy diák vett részt.

Fehérgyarmat - A Kazinczy-verseny fehérgyarmati körzeti megmérettetésén huszonegy diák vett részt.

– A tanulók egy szabadon választott, 20. századi magyar írótól származó részlet értő-értelmező felolvasásával készültek. A helyszínen emellett egy ismeretlen szöveget kellett tolmácsolniuk – említette Kertész Ildikó, a Kölcsey Ferenc Református Általános Iskola igazgatóhelyettese.

A zsűri értékelte a pontos olvasást, a hangképzést, a tempót, a hangerőt, a hangsúlyt, a hangszínt és a légzéstechnikát is. Mindez megfűszerezve a szatmári ízes tájnyelv egyediségével – bár a versenyen a köznyelvi kiejtés az elvárás).

– A szebbnél szebb szövegek tökéletességre törekvő előadása megnyugtatott bennünket, hallgatókat: Kazinczy és örökösei, Péchy Blanka, Lőrincze Lajos, Grétsy László – nagy nyelvművelőink nyelve nem veszett el! Éltetői az olvasó családok és gyermekeik, azok pedagógusai, a versenyek szervezői – tette hozzá Kertész Ildikó.

Az értékelés feladatát Macsiné Bódi Katalin tanárnő (Petőfi Sándor Közgazdasági Szakközépiskola), Kondor Borbála tanárnő (a Deák Ferenc Gimnázium igazgatóhelyettese) mint magyartanárok, valamint Széles Szabolcs (a Felső-Tisza Vidéki Gyerekesély Program közösségi koordinátora) vállalta. A résztvevők az iskola apró ajándékával, a helyezettek könyvjutalommal térhettek haza.

A legsikeresebb versenyzők:

5-6. osztályos korosztály:

1. Gaál Kristóf István – Kölcsey Ferenc Református Általános Iskola (felkészítője: Paládiné Póti Andrea)

2. Fogarasi Ramóna – Jánkmajtisi Móricz Zsigmond Általános Iskola (felkészítője: Lengyel Mónika)

3. Dobos Veronika – Kölcsey Ferenc Református Általános Iskola (felkészítője: Paládiné Póti Andrea)

7-8. osztályos korosztály:

1. Kovács Viktória - Kölcsey Ferenc Református Általános Iskola (felkészítője: Némediné Nyíregyházi Ágota)

2. Baku Laura – Bárdos Lajos Általános és Művészeti Iskola (felkészítője: Szárazné Szabó Marianna)

és Szabó Csenge – Maróthy János Általános Iskola, Rozsály (felkészítője: Lengyel Anikó)

3. Csorba Fanni – Bárdos Lajos Általános és Művészeti Iskola (felkészítője: Seres Gézáné)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában