Helyi közélet

2015.05.28. 16:36

Boldog voltam, ha szabad kezet kaptam

Nyíregyháza - Interjú Rádi László fafaragó népi iparművésszel a nomád nemzedék életstílusáról, s ami még bevésődött.

Nyíregyháza - Interjú Rádi László fafaragó népi iparművésszel a nomád nemzedék életstílusáról, s ami még bevésődött.

A parasztemberektől tanultak, a példaképeik az apró falvak pitvarában élték a mindennapjaikat. Jelen vannak most is, csendesen, a háttérben. Csak akkor látszanak, amikor kirgiz sátort húznak a Duna-parti hajdanvolt bálterembe, a Pesti Vigadóba. Nemrég odagyűltek. A hetvenes évek hovatartozást kereső nomád nemzedékének tagjai, akik a népművészetet zsigerből vállalták, fedezték fel és gondolták újra.

Tápláló gyökér. Így jegyeztetett az a sátras életmű-kiállítás a Pesti Vigadóban, amely népművészet mestere, Galánfi András munkásságát foglalta össze. Rádi László sem hiányozhatott onnan, hiszen első mesterét köszönhette Galánfi András személyében.

A körforgóban páva csapkodja szárnyait, ha hintáznak a gyerekek, két kis kovács kovácsol. Fába öntött üzenetek, melyek ,,feladóját” azonnal megismerni. Ez a küldetés? A néphagyományból menteni, ami menthető?

Rádi László: Abban az időben csak ilyen helyeken tudta az ember megvalósítani vágyait, ötleteit. A nomád nemzedék tokaji, tiszavárkonyi táboraiba a magasabb művészet képviselői – Makovecz Imre, dr. Andrásfalvy Bertalan – is hazajártak, rengeteget tanultunk. Összehozott minket a lehetőség, hogy az ember valami újat, mégis önmagát találja meg. Nem véletlen, hogy amit ott alkottunk, maradandó, állandó rész a fővárosi Mesterségek Ünnepén. A feleségemmel akkor a lopó- és kobaktökök karcolozását gondoltuk újra. Faragtunk másokkal játszóteret Tokajba, Tiszaladányba. Sajnos, a fa nem tart örökké, a játékok leamortizálódtak már. Pedig sokkal több szépség, gondolat volt bennük, mint a mostani EU-konform játszóterekben…

Mint említette, repülőgép-szerelő volt, míg szélnek nem eresztették. Hogy lett ebből népművészet?

Rádi László: Nincs kapcsolat, ne keresse. A repülőtéren élvonalbeli, válogatott emberek dolgoztak, elit csapat volt akkoriban. Egyszer jártam ott azóta, a sírás környékezett, mi lett abból a gyönyörű szép helyből. Még előtte, amikor katona voltam, kint voltunk őrségben a Kiskunságban. Egy elhagyott tanyán megfogott a kobaktök. Olyan gyönyörű volt a növény, hogy kiszedtem a magját, hazahoztam, elültettem. Amikor összeházasodtunk a feleségemmel, bementünk a Néprajzi Múzeumba, rácsodálkoztunk, mi minden készül kobaktökből. Akkor láttunk először olyat, amit pásztorok karcoltak, abban hordták a vizet, bort, de levágva készült belőle tojás- és fűszertartó is. Elhatároztuk, hogy mi is ilyet fogunk csinálni, ő máig abba sem hagyta. Tavaly is termett a kertben legalább harminc szép, karcozni való kobaktökünk.

Családja minden tagja, még a veje is népi iparművész, lánya bőrműves, a fia pedig fafaragó. Mi az, ami ilyen erős gyökeret eresztett?

Rádi László: Óvatosan tereltem őket, mindenhova jöttek velem. Belenőttek. A lányom a bőrművességet Nádudvaron tanulta ki. A fiam faipari technikumot végzett, Pesten bútorrestaurátorként szerzett egy kis rutint, de már hat éve népi iparművész. Olyan szép munkákat készít, hogy tavaly Junior Prima díjat kapott, két hete beválasztották az ország 50 tehetséges magyar fiatalja közé. A kapu a tanyán kettőnk munkája Sulyánbokorban. A régi kollégáimmal és új tanítványaimmal minden évben a kemence köré gyűlünk alkotni, faragni, beszélgetni.

Gyermekkori játékaim – így nevezte a múzeumfalunak szóló egyik tervét. Épített várat napraforgószárból, szekérkerékből körforgót, fateknőből csónakot… Nagyon kell sejteni a gyermeki gondolatot annak, aki így tud tervezni.

Rádi László: Meg kell fogni a gyermek fantáziáját, s eltalálni a feladatot, amit örömmel végez. Kakasos libikókát, lábbal lötyögtetett csónakot Nagykálló-Harangodon nemigen láttak a maga idején. A tévé is az én terveimet mutogatta, pedig nem kaptam díjat pályázaton. Nekem a gyermeki öröm volt a legrangosabb elismerés itt, a kertvárosi hátsó kertben, ahova a környék összes gyereke eltalált.

Az összes jó játék makettjét el is készítettem. Remélem, lesz egyszer egy falu, község, aki vevő rá, ráérez, hogy „mindig a gyermek hozza vissza” a szüleit kirándulni, ha jól érezte magát egy emlékezetes, faragott játszótéren. Értek gyereknyelven. Dupla évtizedes tapasztalatból tudom, hogyan kell őket rávezetni a fafaragás szépségére, az alkotás örömére. A Waldorf iskolába csak helyettesíteni hívtak. Szabad kezet kaptam, hogy mit oktatok és hogyan. Aztán úgy megszerettek, hogy hét évig maradtam. Tanítottam kézimunkát, fafaragást. Első díjat kaptunk a Waldorf Iskolák Országos Fafaragó Pályázatán. Nekem minden nap ünnep volt, amikor ott tanítottam. Azt mondtam egykoron minden tanítványomnak: ne nekem csináld szépre a munkádat, hanem magadnak. Olyanra készítsd, hogy büszke legyél rá, amikor odaállsz mögé! Nem is lett kétbalkezes felnőtt egyikből se.

A teljes cikk elolvasható a Kelet-Magyarország május 28-i számában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában