Helyi közélet

2015.05.17. 14:39

Záhonyi kötetek a kárpátaljai Ágtelekre és Ásványba

Záhony - A napokban újabb határon túli településekre utaztak a záhonyi Dr. Béres József Kollégium diákjai, hogy az általuk összegyűjtött könyvekkel és folyóiratokkal segítsék a magyar tannyelvű iskolákat.

Záhony - A napokban újabb határon túli településekre utaztak a záhonyi Dr. Béres József Kollégium diákjai, hogy az általuk összegyűjtött könyvekkel és folyóiratokkal segítsék a magyar tannyelvű iskolákat.

A 19 éve elindított könyves misszió keretében eddig 42 alkalommal mintegy 70 erdélyi, felvidéki és kárpátaljai tanodába jutott a határvárosi adományokból. 1996-ban a záhonyi iskolák képviselői Háda Imre polgármester vezetésével a két legközelebbi kárpátaljai települést, Tiszasalamont és Csapot keresték fel a városban összegyűjtött adományokkal, majd a helyi diákotthon, ahol jelentős számban tanulnak kárpátaljai diákok, lett a karitatív kezdeményezés koordinátora.

Legutóbb Tiszaágtelek és Tiszaásvány magyar tanítási nyelvű iskoláját látogatta meg Balogh Gyula tanár úrral az élén a záhonyi küldöttség.

A hétszáz lakosú Tiszaágteleken Györke László igazgató-helyettes mutatta be a két épületben 114 gyereket pallérozó tanodát. A Csap melletti, mintegy nyolcszáz lakosú Ásvány nagyobbik iskola épületében az ott dolgozó kollégák nyújtottak tájékoztatást a 67 tanulót oktató-nevelő intézményről. A záhonyi csoport ezután a testvárváros, Csap nevezetességeivel ismerkedett meg.

A mostani adományozás létrejöttét mások mellett több könyvkiadó, a regikonyvek.hu és az antikvarium.hu internetes kereskedés, a szerencsi Balogh Sándor Alapítvány, továbbá a Magyar Lapkiadók Egyesülete, a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt és a kisvárdai Bacsó Futár Kft. segítette. A kollégisták csaknem két évtizede elindított kezdeményezéséről nemrégiben a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsora is beszámolt, a következő adományozó útjukra pedig a tervek szerint Duna TV egyik stábja kíséri el a küldöttséget.

- Jónás Dávid -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában