Helyi közélet

2015.08.26. 16:13

Szakmai konferenciával nyitották meg az új tanévet

Nyíregyháza - Szakmai tanévnyitó konferenciát rendeztek az intézményvezetők számára.

Nyíregyháza - Szakmai tanévnyitó konferenciát rendeztek az intézményvezetők számára.

Bár a naptár már augusztus végét mutatja, a napnak sincs már az égbolton júliusi ereje, a közeledő tanévkezdés csalhatatlan bizonyítéka mégis az, hogy megyei szakmai tanévnyitó rendeztek szerdán Nyíregyházán a Kodály Zoltán Általános Iskolában az alapfokú és a középfokú oktatási intézmények vezető számára. A háromórás program során több előadást hallhattak a résztvevők.

Házigazdaként dr. Kovács Ferenc, a megyeszékhely polgármestere köszöntötte a vendégeket. Szólt arról, hogy az önkormányzat mint működtető az elmúlt két évben 900 millió forintot fordított az oktatási intézményei felújítására. Most is folyamatban van két iskola felújítása, s a forrásmaradványoknak köszönhetően további beruházások várhatóak. Utalt arra, hogy az oktatás, a kultúra, a gazdaság szoros egységet alkot, ezért a város az ősszel indít egy ifjúságpolitikai programot Nyíregyházán itthon vagy, Nyíregyháza visszavár címmel, ami éppen úgy foglalkozik majd a lakhatással, mint az ösztöndíjak lehetőségeivel. A város ebbe a projektbe be szeretné vonni a település nagy cégeit is.

A köznevelés negerősítésének és megújításának lehetőségeiről és eszközeiről Pölöskei Gáborné, az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelési intézményrendszer fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár tartott előadást. Hangsúlyozta, hogy minden új tanév egyben új kihívás is a pedagógusok számára. A környezeti változásokat követve a tanároknak változniuk kell. Ki kell használniuk, hogy a fiatalok hozzájuk képest jóval nagyobb informatikai tudással rendelkeznek, ugyanakkor a tanároknak is kell képezniük magukat, hogy partnerek lehessenek. Továbbra is fontos feladat a szélessávú internet kiépítése az iskolákban, kellenek a wifi-pontok, s a digitális tudás fejlesztését segítve a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ csongrádi tankerületében Ipadok, a nyíregyházi tankerületben pedig laptopok segítik majd az oktató-nevelő munkát.

A megye köznevelési feladatainak ellátásában bekövetkezett változásokat Kőhegyi Edit Zsuzsanna, a Klik megyeközponti tankerületi igazgatója vázolta fel. Felidézte azokat a jogszabályi változásokat, amelyek révén megalakultak a pedagógiai oktatási központok (pok) és a szakképző központok.

– Fontos a kiszámítható, átlátható, biztonságos és tervszerű működés megteremtése. A problémákat jelezni kell, hogy kijavíthassuk, s várunk alternatív megoldásokat is – emelte ki az igazgató asszony, aki kitért a Kincstári Kártyák bevezetésére is. – Ez az új kezdeményezés segíti az intézmények működését, ugyanis a kártyák révén fontos dolgokat meghatározott összegig be tudnak szerezni az intézmények vezetői.

A jelen lévő pedagógusok bemutatót láthattak a Nemzeti Köznevelési Portálról, amit a tervek szerint 2015 őszétől használhatnak szülők, pedagógusok és diákok.

KM

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában