Áldozatokkal jár a változás

Semmi sem állandó, csak a változás – mondta Hérakleitosz, s ez a megállapítás napjainkban is égetően aktuális a hazai felsőoktatásban. De hol is tartunk most, mi a következő lépés, milyen tényezők azok, amelyek befolyásolják a jövő értelmiségének képzését? Ha visszatekintünk, 1990-től minden időszakban eltérő mértékben bár, de felvetődött a hazai felsőoktatás átalakításának szükségessége, a megváltott, új helyzethez igazítása. Dr. Kvancz József írása.

A nagy integrációs hullám 2000-re befejeződött, hazánkhoz mérten nagy felsőoktatási konglomerátumok jöttek létre. A 2006-ban beindult és jelenleg is érvényes Bolognai-folyamat – ami azóta is kritikai össztűz alatt áll –, eddig nem hozta a várt eredményt, mivel a képzések minősége és színvonala átlagosan nem emelkedett, nyelvvizsga hiányában a diplomára várók száma a „csillagos ég határát súrolja”, és mindezekhez társul az is, hogy a gazdaság még mindig nem tudja akceptálni a bachelor és a magister szintet. A felsőoktatásban élők mégis úgy érzik, hogy az integráció kivételével lényeges nagy átalakítás nem történt ezen a területen, sőt, adósság és lemaradás tapasztalható. Ez a kijelentés csak részben igaz, hiszen a felvettek és diplomát szerzettek száma jelentősen megugrott 1990-hez képest (a hallgatók közel négyszerese tanul legmagasabb fokon), a határok megnyílásával mind többen külföldön szerzik meg a korszerű ismereteket, modern campusok nőttek ki a földből. Ugyanakkor a felsőoktatásban dolgozók bére elmarad a nemzetgazdasági átlagtól, az életpályamodell bevezetése még mindig várat magára. Napjainkban az integrációval (Eger-Gyöngyös, Kecskemét-Szolnok fúziója) ellentétesen egy dezintegrációs folyamat is kezdetét vette (Testnevelési Egyetem, Állatorvosi Egyetem), amit a szükséglet hívott életre. Igaz az a bölcs élettapasztalat, hogy minden döntést időszakonként felül kell vizsgálni!

2014 késő őszén elfogadták az új felsőoktatási stratégiát „Fokozatváltás a felsőoktatásban” címmel, amely tizenöt évre mutat jövőképet. Ez a dokumentum – a korábban készült koncepciókhoz képest – terjedelmében és mélységében radikális fordulatot jelent azzal, hogy egy végcélt határoz meg, ahhoz rendeli a feladatot és az erőforrást. A stratégia egyik eleme a kancellárok „érkezése” az egyetemekre és főiskolákra, a hazai oktatási struktúra alapjaiban történő átszervezése. A kettős vezetés – az akadémiai részért a rektor, a nem akadémiai részért a kancellár felel – az intézményeknél az első „gyorsjelentés” szerint bevált, az alapok állnak, a szervezetek kiépültek, most minden intézményben a finomhangolás zajlik. Az egyetemeken egy merőben új – feladattal és céllal felálló – szervezeti forma a konzisztórium, amely semmiképpen sem tekinthető a 2012-ig regnáló gazdasági tanácsok utódjának.

A felsőoktatási törvényben rögzítették mindazokat a jogokat és kötelezettségeket, amelyek majd terhelik e grémiumot, de a legfőbb küldetésük éppen az, hogy a valós társadalmi igényeket egyeztessék össze az intézmények feladataival. Ezzel párhuzamosan a „belbecs” átalakítása is zajlik, itt a minőségi, a 21. század követelményeinek megfelelő „kiművelt emberek” képzése a végső cél. Az oktatók kötelező óraszámának csökkentése, a kutatási kötelezettségek törvényben rögzítése, a kötelező idegen nyelven folyó stúdiumok minimális arányának előírása mind-mind olyan változások, amelyek hatása jelenleg megbecsülhető, de kézzelfogható eredményt csak évek múlva kapunk. A cél adott, az odavezető út göröngyös, amelyet vállalnunk kell a jövő nemzedékéért.

Mint minden változás, ez is áldozatokkal jár, ahol lesznek nyertesek és vesztesek, de törekednünk kell a veszteségeink minimalizálására. Az összes véleményt hallgassuk és vitassuk meg, másokat szolgai módon ne másoljunk, de az innovatív változásokra legyünk fogékonyak! Tartsuk szem előtt, hogy a rendszer átalakítása időigényes, a folyamatok az átlagosnál hosszabbak, valamint azt, hogy az „oktatás-kutatás-tudomány” komplexumában folyó verseny már nemzetközi színtéren folyik. És végül ne felejtse el senki sem: „a cselekvésért való felelősséggel szemben ott áll a nem cselekvésért való felelősség (Lengyel József).”

- Dr. Kvancz József -

Szerzőnk a Nyíregyházi Főiskola kancellárja