Helyi közélet

2015.12.18. 13:06

Információt kaptak az agrárpályázatokról

Vásárosnamény - Közel négyszáz gazdálkodó vett részt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által szervezett pénteki fórumon.

Vásárosnamény - Közel négyszáz gazdálkodó vett részt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által szervezett pénteki fórumon.

Az Európai Bizottság augusztus 9-én fogadta el hazánk 2014-2020-as időszakra vonatkozó Vidékfejlesztési Programját. A magyar agrárium jövője szempontjából létfontosságú, hogy a több mint 1300 milliárd forintnyi uniós forrást a lehetőségekhez mérten a leghatékonyabban használják fel a hazai gazdálkodók.

- A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara éppen ezért kiemelt feladatként kezeli az agráriumban dolgozók, az abból élő emberek tájékoztatását. Ezért is kezdtünk egy országjárásba, amely még októberben indult. Ennek a road show-nak az egyik állomása a mai - mondta el a Vásárosnaményban rendezett pénteki agrárfórum előtt Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

elnöke, aki szerint a rendezvénysorozat fő célja a tájékoztatás.

Szerinte mindenkinek meg kell ismernie a Vidékfejlesztési Program pályázatait, a pályáztatás átalakult rendszerét, hiszen az érdemi lépéseket csak a releváns információk birtokában lehet megtenni.

- Az agrár-környezetgazdálkodási pályázatok már meg is nyíltak, és örömmel láttam, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkezett eddig a legtöbb igénylés. A határidő azonban még nem járt le, hiszen a hónap végéig még be lehet jelentkezni - fogalmazott Győrffy Balázs, majd hozzátette: ők arra kérték a pályázatokat gondozó Miniszterelnökséget, hogy januárban nyissák meg a következő projekteket, hiszen decemberben az ünnepek miatt kevesebb az idő a papírmunkák elvégzésére.

A teljes cikk elolvasható a Kelet-Magyarország december 19-i számában.

Ezek is érdekelhetik