Helyi közélet

2016.03.09. 19:00

Sok diák vett részt az idei rajzversenyen is

Tiszadada - Minden év március első hetében kiemelkedő programsorozattal emlékeznek meg névadójukról a Tiszadadai Holló László Általános Iskolában a diákok és a pedagógusok.

Tiszadada - Minden év március első hetében kiemelkedő programsorozattal emlékeznek meg névadójukról a Tiszadadai Holló László Általános Iskolában a diákok és a pedagógusok.

A korábbi évek hagyományaihoz híven az idén is tekinthettek meg kiállítást az érdeklődők kortárs művészek alkotásaiból, volt vers- és prózamondó verseny, koszorúzás és természetesen felidézték egykori névadójuk, Holló László festőművész munkásságát is.

A hét talán legkiemelkedőbb és legtöbb diákot megmozgató rendezvénye az idén is a rajzverseny volt, amelyen a dadaiakon kívül a környező települések tanulói is részt vettek. Az alsósok és felsősök vetélkedésében kiválót alkotott a Tiszavasvári Kabay János Általános Iskola első osztályos tanulója, Oláh Kitti Rebeka, így az alsósok kategóriájában méltán vívta ki a szakavatott zsűri elismerését, és az első helyezéséért járó jutalmát büszkén vehette át. A felkészítőtanára Tarnai Enikő német-rajz szakos tanárnő.

Ki volt Holló László?

Holló László (Kiskunfélegyháza, 1887. március 6. – Debrecen, 1976. augusztus 14.) Kossuth-díjas magyar festő. Az alföldi iskola egyik jeles képviselője, művészetszemléletében a Munkácsy-tradíciót és a nagybányai iskola hagyományait követte, de a 19. és 20. század fordulóján élő művészeti irányzatok eredményeit is hasznosította az alföldi emberek és tájak megjelenítésében. Mintegy 40 éven át, 1928 és 1968 között nyaranként Tiszadadán alkotott.

KM

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában